Nah, ez is csak vele történhetett meg... Lily épp a fogkrémes tubust nyomkorászta, remélve, talán sikerül egy keveset fogkeféjére csalni a szivárványszínű pasztából... közben azon gondolkodott, hogy mi lesz az első órája. Már előre látta, hogy el fog késni, méghozzá az első nap. Természetesen elaludt... arra ébredt, hogy a lágy napfény finoman simogatja arcát... mosolyogva nyitotta ki nagy, barna szemeit, majd nagy nehezen feltápászkodott:
- Jó regge...-ásította, de félúton bennmaradt a szó. A szoba teljesen néptelen volt.
- Nah, itt mindenki korán kelő?- morogta magában, miközben álmosan az órára nézett. Áh, még csak nyolc óra negyven van... mi? Nyolc óra negyven? Az nem lehet! Ijedten rohant a fürdőszobába és ádáz csatát vívott a fogkrémmel, mint ahogy azt már említettem.

Reggelizni sem ment le, hanem kapkodva magára kapta iskolai egyenruháját. "Kicsit szétszórt vagyok" állapította meg, miközben megpróbálta ingét felhúzni a lábára. Csak néhány perc múlva jött rá, hogy ez így nem épp a legmegfelelőbb összeállítás. Mikor már minden ruhadarab a helyére került, kapkodva beledobálta könyveit a táskába, és rohant lefelé a lépcsőn. Kettesével szedte a lányok lépcsőjének fokait, és már szaladt is a portrélyuk felé. Az magától feltárult előtte, mintha érezné, mennyire késésben van a feléje rohanó. Felugrott a kis párkányra, majd... hangos kiáltással egy fiún landolt. A fekete haj, a smaragzöld szemek...

- Oh, Harry, na-nagyon sa-sa-jnálom! - Nyögte Lily, ahogy vörös fejjel feltápászkodott Harryről.
- Áh, semmi baj nincs. - válaszolta Harry a nyakát masszírozva.- Na és hova-hova ez a nagy sietség?
- Jah, elkések az első órámról...miről is?...ööö
- Mágiatörténet?- kérdezte Harry.
- Pontosan!
- Nos, én pont onnan jövök. Nyugi, még vagy fél óráig nem lesz semmi, mert egy idős kísértet, Binns professzor tartja, és kissé pontatlan az öreg.- vigyorgott Harry.
- Oh, akkor megnyugodtam. Azért reggelizni talán már nem megyek le...
- Nos, mivel reggel nem láttalak az asztaloknál, gondoltam, hozok neked egy kis pirítóst. - nyújtotta a lány felé a kis köteg vajas pirítóst.
- Nahát Harry, igazán köszönöm!- motyogta Lily.
- Figyelj, mindjárt jövök, felszaladok a könyveimért. Aztán mehetnénk együtt mágiatörténetre.
- Rendben, itt megvárlak.- mondta Lily, és már bele is harapott az első pirítósba.

Ilyen gondolatok kavarogtak fejében: hm, igazán kedves ez a Harry... talán, lehet hogy én is tetszem neki...? Na jó Lily, verd ki a fejedből ezeket a gondolatokat! Nyilvánvaló, hogy csak baráti alapon táplál érzelmeket irántad... de akkor mégis miért jött vissza ide...? Hát azért, mert itthagyta a könyvét.- szólalt meg egy gonosz kis hang a fejében. És a pirítós?- érvellt a másik hang. Jaj, ugyan, el ne hidd már, hogy neked hozta! Biztos nála maradt, és megsajnált, mert olyan szerencsétlenül festesz!- vigyorgott gonoszan a kis hang. Uff, tényleg szerencsétlenül nézek ki? Igen, tényleg- sóhajtott lemondóan, mikor belenézett kis türébe.

- Öhm, szóltál Lily?- kérdezte Harry, kezét a lány vállán nyugtatva.
- Öööö, neeem...öh...csak elgondolkoztam.- válaszolta amaz teljes zavartságban.
- Ja, értem. Nos, akkor indulhatunk?
- Mi?- kérdzete lily, mert már megint megszólalt a fejében a kis hang. Most éppen azt ecsetelte, hogy a lány haja olyan hátulról, mint egy áramütötte sün tüskéi...- ja, persze menjünk.
Sokáig csak némán meneteltek egymás mellett. lily fejében ádáz tusát vívott a két hang, Harry is valahol máshol járt... majd megérkeztek a terem elé.

Bent óriási volt a lárma, tehát még nem lehetett itt a professzor. Harry kinyitotta az ajtót, majd előreengedte Lilyt... a helység inkább hasonlított csatamezőre, mint osztályteremre. A diákok a padon ugráltak, mindenfelé papírrepülők szálldosak, nem egy szék felborult a nagy dulakodásban. A lányok nagy része vidáman trécselt az ablak alatt, a fiúk pedig verekedtek, ordibáltak vagy krétával dobálták egymást. Természetesen a buliból nem maradhatott ki Hóborc sem, aki nagy igyekezettel próbált Parvati nyakába önteni egy nagy adag, zöld ragacsos masszát.

A káosz közepén egy lány ült. Haragos arccal a mágiatörténet könyvre meredt, és megpróbált olvansi... természetesen kevés sikerrel. Hermionét látszólag egy cseppet sem zavarta, hogy körülötte mindenki ádáz tusát vív a másik diákkal vagy épp egy fejmosóronggyal (Fred és George új találmánya volt ez). Lily pukkadozott az elfojtott nevetéstől, Harry sem bírta magában tartani kacaját... majd ekkor néma csend lett, és minden nebuló rohant a helyére.

Néhány másodperccel később Binns professzor lebegett be a táblán keresztül... pár diák már a tanár láttára is álomittasan dőlt a padra, mások pedig elszánt arccal igyekeztek minden figyelmükkel a véres koboldfelkelésekre koncentrálni. Lily is az utóbb említettek között volt, elővette pergamenjét és pennáját, majd nekilátott jegyzetelni. Mellette Hermione is ugyanígy tett.

Néhány perccel később azonban furcsa tüneteket tapasztalt magán: feje, hiába próbálta egyenesen tartani, minduntalan az asztalon kötött ki, szemei pedig nem a pennát vagy a tanárt fürkészték, hanem annál sokkal becsesebb dolgokat: vadonatúj arany karóráját, Harryt, Hermione új hajcsatját, Harryt, Ron érdekes színű (és vagy két számmal kisebb) talárját... ja és Harryt. Egyszerűen nem bírta levenni a szemét róla... tehát beleesett. Nem, az nem lehet, hisz nyilvánvaló, hogy a fiú semmiféle gyengéd érzelmet nem táplál iránta, csak barátként kezeli...végső elhatározása az lett, hogy egy próbát megér, kikérdezi Hermiónét a dologról.
Elmélkedéséből a csengő éles berregése zökkentette ki. Kapkodva összeszedte könyveit és pennáit, majd Hermione után futott.

- Figyelj csak, Hermione. Szeretnék tőled kérdetni valamit, kérlek őszintén válaszolj rá- kezdte Lily idegesen.
- Persze, kérdezz nyugodtan- válaszolta Hermione kérdő tekintettel.
- Öhm... nem tudod véletlen... Harrynek tetszik valaki a suliból?
Mintha Hermione arcán egy cinkos mosolyféle suhant volna át...
- Nos, mintha említette volna, hogy Cho Chang tetszik neki. Tudod, ő egy ötödéves, hollóhátas lány. Már tavaly is felkeltette Harry szimpátiáját... én személy szerint egy beképzelt fruskának tartom, aki túl sokat néz ki magából, de hát ízlések és pofonok.

Lily megsemmisülten elkullogott, majd néhány méter hangos csoszogás után visszafordult, és elmotyogott egy "Köszönöm" féleséget. Tehát mégis igaza volt a gonosz kis hangnak... Harry még a legjobb esetben is csak barátként tekint rá... megint érezte azt a hatalmas, kongó ürességet a lelkében, amit a szülei hiánya okozott. Ó, ha most kiönthetné valakinek a szívét, ha elmondhatná, hogy újra úgy érzi, semmi értelme az életnek, legszívesebben itt, helyben meghalna...hopp! Már megint!
- Ó, ezer bocsánat!- kiáltotta Ron, miután majdnem fellökte Lilyt.
- Áh, ugyan, nem tesz semmit. Mostanában én is mindenkit elgázolok...
- Aha, értem...- mondta Ron, közben szemei szenvtelenül végigpásztázták a lányt. Néhány percig Lily is visszabámult a fiúra, de kezdett ez az egész kicsit zavaróvá válni.
- Öhm, Ron? Minden rendben van?- lengette meg előtte egyik karját.
-...persze...csak te..te olyan szép vagy- vörösödött el Ron még a szokottnál is jobban.
Lily hirtelen rendkívüli zavarban érezte magát.
- Nagyon köszönöm Ron- nyögte ki hosszas gondolkodás után.
- Na, majd találkozunk ebédnél!- kiáltotta a fiú még mindig égővörös fejjel, majd elrohant.
Lily végtelenül hosszú ideig bámult a fiú után. Erre most mi mást mondhatott volna? Nem akarta megbántani Ront, de csak baráti érzelmeket táplált iránta. Nem, neki sosem jöttek be a vörös hajú srácok...

Azon kapta magát, hogy egyedül maradt a folyosón. Ebből arra következtetett, hogy vége a szünetnek. Aj-jaj, most nagy bajban van! Nem késhet el a következő óráról, rögtön első nap! Elkezdett rohanni a folyosón, de néhány perc múlva kifulladva dőlt le egy kopár fal mellé. Fogalma sem volt arról, hogy milyen óra lesz a következő, de ha még tudta volna, akkor sem találta volna meg a termet. Ekkor léptek zajára lett figyelmes... valaki felé közeledett. Az illető cipői minden egyes lépésnél hangosan koppantak egyet. Lily meg sem próbált elmenekülni, de azért titkon remélte, hogy nem egy tanár fog hamarosan kereszül esni kinyújtott lábán... és nem is kellett csalódnia: harisnyás végtagjain egy feltűnően jóképű, szőke srác landolt.

- Szia- mondta Lily unott hangon, mintha teljesen természetesnek, vélné, hogy Draco Malfoy a lábai előttt hever... vagyis inkább a lábain.
- Teee...- volt a válasz.
- Lily vagyok- szólt a nyugodt hang.
- Hogy mertél kibuktatni?- ordított Malfoy vörös fejjel.
- Griffendéles vagyok.
Draco rángatózó arcával egyre inkább egy őrültre hasonlított.
- 14 éves, 157 centi, a súlyomra nem vagy kíváncsi...
- Te normális vagy?
- Fogalmam sincs, milyen órám van.
- Mit habratyolsz itt össze-vissza?- döbbent le Malfoy. Megverje vagy ne verje meg ezt a kis szerencsétlenséget? Nem, a verekedés, az olyan olcsó játék mugli gyerekeknek. Talán jobb lenne, ha megátkozná? Tegnap olvasott (igen Draco Malfoy néha könyveket olvas!) egy érdekes varázslatot, de nem akart bajba kerülni. Tehát inkább a jól nevelt szépfiú szerepét választotta, és egy bájos mosolyt mellékelve letelepedett a lány mellé.
- Szevasz. Draco Malfoy vagyok, 14 éves, Mardekáros, 172 centi, a súlyom... azt inkább hagyjuk, és jóslástanom lenne.
- Mardekáros vagy?- kérdezte Lily tömény undorral a hangjában.
Malfoy továbbra is ott tartotta levakerhatatlan vigyorát az arcán.
- Igen, az vagyok. Te pedig, ha nem tévedek, Griffendéles.
- Igen. Utálom a mardekárosokat. Ti, és a nagy eszetek- mondta Lily, hangja csöpögött a gyúnytól.
Malfoy arcáról lassan lehervadt a mosoly.
- És mi a bajod a házunkkal? Az osszes normális ember oda jár. Talán te is egy kis sárvárű vagy?
- Ki kell, hogy ábrándítsalak drágám- szólalt meg Lily a leggúnyosabb mosolyával.- ugyanis aranyvérű vagyok.
- Nem, az nem lehet. Akkor ismernélek. Én is aranyvérű vagyok.
- Nos, egészen szeptemberig külföldön éltünk, és egy másik suliba jártam.
- Oh, így már érthető- reagált Malfoy sokkal kellemesebb, barátságosabb hanggal.- Tudod, annyira hasonlítasz Grangerre. Mágiatörténeten vettem észre. Már azt hittem, te is egy olyan kis felkapaszkodott sárvérű vagy, mint az a...
Draco nem fejezhette be a mondanivalóját, ugyanis Lily teljes erőből felképelte, majd sétálni indult, magára hagyva a döbbent Malfoyt.