A 2000-es Razorblade Romance turné
162. oldal
- Az igazat megvallva teljesen kész/fáradt voltam. Hamburgban (2000) majdnem leestem a színpadról. A koncert után mint egy hulla feküdtem a hotelszobában, meséli Ville.
- Abban az idõben az együttes tagjai nem voltak jóban egymással, de koncerteket kellett adnunk. Migé egy hónapig tényleg beteg volt. {…}
Tiina Vuorinen emlékszik, hogy a HIM milyen nagy stresszben volt a hamburgi koncertkor, március végén. Az aranylemez miatt lett volna parti és Tiina a városba repült, hogy részt vegyen rajta.
- Egyáltalán nem volt buli, mondja Tiina.
- Az emberek egyfolytában a HIMet zaklatták. A kamerák már a reggelit filmezték és a mikrofonok majdnem a tányéron voltak. Akkor láttam, hogy mindenki milyen rosszul érzi magát. Majdnem hánytam, mikor láttam, hogy milyen rosszul érzik magukat. Azt mondtam Sepponak (a menedzser): ”Le kéne nyugodni, vagy nem lesz jó vége.” Abban az idõben 10 interjú volt egy koncert elõtt és 5 perc idõ átöltözni. Persze, hogy ki voltak idegileg!
- Én magam nem vettem észre milyen közel voltam a véghez, mondja Ville.
- Tiina felnyitotta a szemeket, mikor azt tanácsolta: „Csinálj valamit a fiúkkal!”
- Dresdenben vagy Chemnitzben volt, mikor egy igen magas hotelben a 13. emeleten voltunk. Teljesen begolyóztam, részeg voltam és már ott tartottam, hogy kiugrok az erkélyen. Linde és Silke húzott vissza. A hotel személyzete odajött idegesíteni és majdnem behúztam egyet a hotel vezetõjének.
{…}
163. oldal
{…}
Linz volt az egyik, ahol a turnéban változás következett be. Ville hirtelen eldobta a rosszul mûködõ fülmonitorát és teljesen szarul énekelte végig a koncertet. A színfalak mögött üvegeket kezdett el dobálni és végül Ville és Migé a padlón feküdtek, ami üvegdarabokkal volt tele. Ville Frank Sinatra „My way” c. dalát énekelte és Migé ekkor észrevette, hogy közel van az együttes vége.
{…}
Azokban a napokban az együttes tagjai igazán rossz viszonyban voltak egymással, és Ville sokszor elküldte Gast.
164. oldal
- A német turné végén nagyon rossz hangulatban voltam és azt gondoltam, hogy „holnap elmegyek különben megölök valakit”. De valahogy javult a helyzet, mondja Kaasu.
- Néhányszor tényleg közel voltam ahhoz, hogy megüssem Villét. De szerencsére nem tettem. Nem lett volna visszaút. Ha megütöd a bandakollégádat ugyanaz, mintha megütöd a bátyád.
A linzi káosz után Ville pát hétre teljesen abbahagyta az ünneplést és lassan javult a helyzet. A németországi koncertek jól mentek és a közönség imádta a HIMet. Mikor legutóbb Németországban turnéztak a rajongók tipikus rockerek voltak. Most már a tinédzserek is megtalálták a csapatot, a Join Me In Death sikere miatt.
{…}

195. oldal
Árnyak, fények és idegösszeroppanások
Deep Shadows And Brilliant Highlights és rémes emlékek
A Razorblade Romance turné végén a HIM elkezdte a harmadik album felvételeit. A demok felvétele után elég er?s érzések voltak, de hamarosan az együttes, a lemezcég és sokan mások is vitatkozni kezdtek. Isten hozott krízis!
- A Deep Shadows And Brilliant Highlightsot szívás volt elkészíteni. Nyilvánosan végig azt hazudtuk, hogy jó volt, de valójában rémes volt - mondja Ville Valo a HIM harmadik albumáról.
A HIM azt akarta, hogy a lemezt Finnországban vegyék fel. A Razorblade Romance turné alatt annyit utaztak, hogy most a saját ágyaikban akartak aludni. Tényleg sokkal könnyebb a Finnvox stúdióba menni, mint Finnországon kívülre egy ugynevezett „híres” stúdióba. És pénzt is szerettek volna megtakarítani. Úgy látták, hogy a Razorblade Romance költségeinél hülyén elszórtak pénzt.
{…}
A demo felvételeket élvezték és az együttesnek annyira tetszett a végeredmény, hogy úgy döntöttek, hogy a demok nagy részét megtartják és idõrõl idõre vesznek fel új részeket. A lemezcég azt mondta ez rossz ötlet.
- A BMGben azt gondolták, hogy T.T.Oksala szar producer, ”nem használhattok ilyen öreg embert” – mondták, meséli Ville.
- Ezért híres és drága producereket kellett keresniük Finnországon kívülrõl. Olyan embereket küldtek, akikkel nem akartunk együtt dolgozni.
{…}
200. oldal
{…}
-Nagyszerû pillanatok vannak ezen a lemezen, de az egész elkészítési procedúra olyan sekélyes volt, hogy ez a lemez nem kelt bennem túl jó érzéseket.
{…}
201. oldal
{…}
A lemezborítót már elkészítettük Finnországban. De az angolok azt mondták: ”Finnországban nem készíthettek borítót!” Ezért Villének Angliába kellett repülnie, ahol Rankin új képeket készített róla.
{…}
202. oldal
{…}
Ville azt mondja, hogy nem minden volt fájdalmas ezen a lemezen. Természetesen elégedett pár dallal, de a végén a sok elfoglaltság és fesztiválfellépések miatt néhány dalt nélküle kevertek össze és azokban a dalokban hibák vannak, amiket ki kellett volna javítani.
- A karrieremben el?ször elegem lett a lemezkészítésbõl.
- Túl sok ember volt, így a végén már nem is érdekelt az egész. Csak vártam, hogy legyen már meg ez a lemez, hogy ne kelljen többet törõdnöm vele.
203. oldal
{…}
- Az együttes tagjai és a lemezcég szerint is a Deep… egy negatív dolog, bár pozitív, hogy elkészítettük, mondja Ville.
{…}
- A Deep Shadows hatására ezentúl természetesen másképpen fogunk lemezt készíteni. Túl kedvesek voltunk és túl sok emberre hallgattunk. Nem kötöttünk kompromisszumokat, de túl sok ember mondta meg mit tegyünk. Akkor elkezdesz gondolkozni mi a helyes.
{…}
222-223. oldal
{…}
2001. õszi turné
A HIMnek 40 koncertje volt 4 hónap alatt. És egyszer csak úgy tûnt, hogy a HIM közel áll a feloszláshoz.
- Olyan rossz állapotban voltam, hogy nem volt messze a zenekar vége – meséli Ville.
- A stressz olyan szintû volt, hogy végig kész voltam ezen a turnén. Egyszer a turnébuszban részegen elkezdtem feloszlatni a bandát. Ezután sokat változtak a kapcsolatok a zenekarban. Ekkor minden rendben volt, de Migé és Linde talán ekkor kezdtek el elõször azon gondolkozni, hogy mi lesz ha megbolondulok, vagy meghalok az alkoholtól.
- Egy rémes tragédia történt ezen a turnén, amit még mindig próbálunk helyrehozni. Végül arról van szó, hogy ezek olyan kapcsolatok, mint egy családban. Sok srác, akik szeretik egymást. Azt számoltuk Migével, hogy három éve dolgoztam szabadság nélkül. Nem meglepetés, hogy egyszer minden összejött. És mivel ilyen blablablázó srác vagyok, a dolgok általában úgy jönnek elõ, hogy felmérgesítem az embereket. Nos, érzelmes mûvész vagyok, aki idõrõl idõre megõrül és ez rémesen ok nélküli barátok ellen. Így áll a dolog.
- Bár a HIM egy együttes, nekem sok döntést kell hoznom. Ha valaki nem érti mit akarok mondani, felelõsségteljesség minden után, az számomra furcsa. Ilyen dolgok is történtek. Például azt szeretném, hogy a többiek jól nézzenek ki a fotózásokon és a videókban, mert manapság a vizuális dolgok is a zenéhez tartoznak. Ha ezt próbálom elmagyarázni a srácoknak, és még utána sem tesznek így, az teljesen furcsa.
- Soha nem ütöttem meg senkit. Általános iskola óta nem verekedtem. Úgy érzem a mentális erõszak sokkal rosszabb lehet. Megõrjítettem embereket, a zenekarban és máshol is hülye módon, úgy, hogy az én és az õ kapcsolataikon is sebet ejtett.

Linde
    Bubifrizurás (nem túl hosszú de nem is rövid haj), szemüveges srácból klasszikus fiatalkorú csínytevõ.
    Mikko Viljami Lindström, a HIM gitárosa 1976. augusztus 12-én született. Horoszkópja oroszlán, és van egy öccse. Általános beceneve Linde, de Daniel Lioneye, super dangerous superstar-ként is ismert.
    „Mikor megszülettem Klaukkalában éltünk egy kis házban az erdõ közepén. Elsõszülött voltam, az öcsém 4 évvel késõbb született. Apukám mérnök, anyukám akkoriban a Finn Légitársaságnál dolgozott. Minden szempontból nagyon boldog gyermekkorom volt és elég jó gyerek is voltam egy ideig. Általános iskolában (1-6 osztály) volt bennem egy kis lázadó szellem, de fürtös hajam és szemüvegem volt, elég rendesen és szépen néztem ki.
    Apukám óriási Elvis rajongó. A kocsiban, otthon és mindenhol Elvist kellett hallgatnom. A Rolling Stonest is szerette, de a Beatles semmit sem jelentett neki. A finnek közül szerette Baddinget, de fõként Elvisre emlékszem. Elvis dalai még mindig a fejemben járnak. A szüleim a legmuzikálatlanabb emberek a világon, de tíz éves koromban így is kaptam karácsonyra egy Landola akkusztikus gitárt. Elõtte az unokatesómmal teniszütõn Kisst játsszottunk. Felvettünk egy kis házi videófilmet, amin egy piros Lancoste póló van rajtam és sok lánc. Hála istennek valószínõleg már egy olyan videó sincs meg. A Kiss Heaven’s On Fire volt az elsõ dal, amit a Landola gitáron játszottam egy húron, hüvelykujjal. Kiss volt az elsõ együttes, amit szerettem.
Elõször a szüleim nem hitték, hogy tényleg érdekel a zenélés, ezért elég sokat kellett harcolnom, hogy megkapjam az elsõ gitáromat. De mikor gitártanárhoz kezdtem járni úgy döntöttek támogatják a hobbymat. Sosem volt ellenükre a zenélés, semmi esetre.
    Az általános iskola második osztályában ismerkedtem meg ezekkel a mostani haverjaimmal. Onnan jött ez a mocskos viselkedés. Klasszikus fiatalkori csínytevõ történet – egyszerûen rossz társaságba keveredtem. Elõször 12 vagy 13 éves koromban voltam részeg. Megittam 3 üvet sört aztán hazabicikliztem. Senki nem vett észre semmit, mert már elég késõ volt.
Ilyen „csak hétvégén iszok” címszó alatt ment a dolog. Hét évesen kezdtem dohányozni. Bár elsõ évben nem cigiztem ’igazán’, amíg Nastonen meg nem tanította hogy kell. Ekkor nyolc éves voltam. Már majdnem két éve nem dohányoztam igazán. Elég egyszerû volt abbahagyni. Sosem voltam a nikotin rabja. Csak viccbõl dohányoztam. Néha eltelt egy hét cigi nélkül aztán egy éj alatt el tudtam szívni három dobozzal.
    Múlt az idõ és az ital kezdett elõtérbe kerülni. Oulunkyläben van egy rehabilitációs központ háborús veteránoknak. Pár üveg whiskey után szarrá törtük az ablakait aztán úszni mentünk az uszodájukba. Mikor jöttek a rendõrautók meztelenül néhány bokorhoz futottunk elbújni. Megvártuk, hogy a rendõrök elhajtsanak és a ház jobb oldalához mentünk szemeteseket törni. A rendõrök odahajtottak, beraktak minket a kocsiba és elvittek a börtönbe.
    Reggel felébredtem és semmire sem emlékeztem. Dörömböltem a börtönajtón, hogy „Már kijózanodtam, engedjenek el.” Kicsit kinyitották az ajtót és azt mondták: „Nem mész sehová, betöréses lopással meg minden rémessel vádolunk.” Megtudtam, hogy a rendõrök házkutatást tartottak nálam, mert ránk akarták bizonyítani, hogy elloptunk néhány computert, amikrõl nekünk halvány fogalmunk sem volt.
    Oh, volt egy ittas vezetésem is. Tizenöt voltam és megint az oulunkyläi bokrokban ittunk. Egyik haverunk a mopedjával jött és akartam menni vele néhány kört. Nem is jutott eszembe, hogy ittam és így törvénytelen vezetni. Elhajtottam egy elég nagy körre és kb. 10 másodperc múlva mögöttem volt egy rendõrkocsi. Le akartam rázni a rendõröket és teljes sebességgel a park ösvényeire hajtottam. A rendõrkocsi követett. Egy idõ után megálltam és az kérdeztem „most mi lesz?”. Azt mondták: „El?ször is nincs bukósisakod meg engedélyed erre a jármûre.” A véralkoholszintem a megengedettnél magasabb volt, beraktak a rendõrkocsiban és elvittek a rendõrségre vértesztre. Az eredmény szerencsére a nagy ittas vezetõi szint alatt volt, de persze bíróságra kellett mennem és pénzbírságot kaptam.
    Ezek a visszaemlékezések az Alibibe valók (az Alibi egy finn újság, ami bûnözõkkel foglalkozik.) Gyermekkorom baromi vicces emlékei. Gondold csak el, még az sem jutott eszembe, hogy ittasan nem szabad motorra ülni! Azt hittem rendben van.
A szüleimet rohadtul zavarták ezek a dolgok, de szerintem ma már csak nevetnek rajtuk. Aztán középiskolába mentem. Felvételiztem a Sibelius gimnáziumba, de nem vettek fel, így a Käpylä esti középiskolába mentem nappali tagozatra. Olyan iskola volt, ahová nem kellett bejárni, így szinte sosem voltam ott. Csak a vizsgákra jártam el és 2,5 év alatt befejeztem. Ville is ebbe a középsuliba járt de nem fejezte be.
    Aztán Ville csinált egy HIM nevû együttest és gitározni kezdtem benne.

Jussi Mikko Salminen (HIM billentyûs volt: 1998. õsz-2000.dec.31.)Zoltan Plutoként és Juskaként ismert, 1977ben Kuusankoskiban szültett. Nem fejezte be az iskolát, mert megkérték, hogy csatlakozzon a Mary-Ann nevû csapathoz, ami ma To/Die/For néven ismert.
    „Fanatikus HIM rajongó voltam a GLS album óta és a barátaim azt mondták, hogy hû, a technos srác keményebbre vált. Megismertem Pätkät (egykori dobos) és késõbb a banda többi tagját, Villét is beleértve. Nyári munkám volt Kouvolában és Ville mondta, hogy Antto (egykori billentyûs) elhagyja a bandát és nem akarok-e csatlakozni. Nagyon örültem.
Azt hittem, hogy már a legelsõ német koncerteken a HIMmel játszhatok és a barátaimtól kellett hallanom, hogy mégis Antto fog játszani. Ez nagy pofon volt. Pár hónap eltelt és Ville eljött és megmutatta mit kéne játszanom. Végre az együttes tagja voltam. Elkezdtünk próbálni majd eljött az elsõ hosszabb turné ideje.
    Már akkor rossz érzéseim voltak mert nem tudtam semmit például a srácok kedvenc együtteseirõl (metál, rock). Ha valaki kérdezett sosem tudtam melyik dal az, vagy hogy ki a Led Zeppelin énekese. Szórakoztató volt technósként egy rockegyüttesben játszani, de nyomasztó is volt.
    Sokat tanultam a HIMbõl. Olyan volt, mint az élet általában, néha szórakozás, néha szívás. De a maga módján jól mûködött. Az egyetlen dolog, ami másképp is történhetett volna, az a végsõ elválás. Szükségszerûen nem néhány másodperc alatt kellett volna eldönteni. Nem vagyok keserû. Még mindig jó barátok vagyunk és figyelünk egymásra, bár már nem találkozunk olyan gyakran, mivel a fiúk elfoglaltak és nekem is megvannak a magam dolgai.
    Nem az volt, hogy nem akartam volna a HIMben játszani. Csak akkora nyomást képeztem magamnak, hogy túl messzire ment a dolog. Mindent magamra vettem, azt gondoltam, hogy minden az én hibám és én vagyok a gyenge. Úgy éreztem minden ellenem van és félteni kezdtem az embereket, különösen Villét. Semmi ötletet nem adtam a bandának, csak párszor.
    A HIM olyan volt, mint egy barátnõ vagy egy feleség. Úgy kezdtem el gondolkodni a banda elhagyásáról, ahogy kilépnék egy házasságból, hogy ez egy igazán nagy döntés és hogy tudom-e egész életemben ezt csinálni, vagy legalább addig, amíg a HIM létezik. Arra az eredményre jutottam, hogy valószínûleg a bandában maradás tönkretett volna. Nem bírtam a nyomást, ami alatt az együttes állt. Még azt is utáltam, hogy néha a Jyrkiben kellett játszanom (finn zenés mûsor).
    Én voltam a szépfiú a bandában. Sminket viseltem és megváltoztattam a külsõm, hogy elrejstem azt a tényt, hogy valószínûleg nem tudnék olyan jól játszani. Én voltam az együttesben az, aki többet szerepelt mint játszott. De a vizuális effektek sokat jelentettek, még akkor is, ha Ville rázta a seggét vagy levette a pólóját. Vagy Migé õrjöngése, Linde nyugodtsága és Gas tökéletes dobolása. Nem használtunk speciális effekteket a színpadon és mégis minket választottak a legjobb koncertegyüttesnek. 2000 szilveszterén játszottam utoljára a srácokkal. Megható este volt. Sokszor sírtam, miután kiléptem a bandából, azt kívántam bárcsak még mindig a csapat része lennék. De ennek már vége. A HIMmel mindent megkaptam és mindent el is vittem. Ez bizonyos szempontból megváltoztatja az embert. Ezért hívtam fel mindig a barátaimat, mikor úton voltam és a bandán kívüli dolgokról beszélgettünk. Ezért állok még mindig talpon, különben már teljesen szétestem volna.
    A HIM után egy nem katonai szervezethez mentem. Az felderített, bár nagyon kemény idõszak volt. Betegszabadságot kellett kivennem, szünetet, szerencsés voltam, hogy az emberek hittek bennem és segítettek talpra állni. Arra is rájöttem, hogy a problémákat beszélgetéssel lehet megoldani, és nem egyedül gondolkozva rajtuk. Még elmegyógyintézetbe is kellett mennem. Azt mondtam sosem fogok, de mikor ott voltam, tudtam, hogy jót tesz. A legrosszabb talán az volt, hogy nem éreztem semmit. Akkor teljesen elveszett voltam.
    Jó látni, hogy a HIM tagjai már nem vesznek mindent annyira komolyan. Úgy tûnik megint élvezik. Ha már nem élvezed, amit csinálsz, akkor a Join Me-t századszorra játszani ugyanolyan, mint tejet árulni.
    Az életem persze sokkal könnyebben alakulhatott volna, ha nem vagyok a HIM tagja, de unalmas lett volna. Örökre hálás vagyok a fiúknak azért, hogy megadták a lehetõséget, hogy játszak ebben az együttesben. Életem ezen szakasza tett azzá, ami ma vagyok. Úgy érzem minden rendben ment és nincsenek köztünk rossz érzések. Az ember mindig követ el hibákat, de mindig tanul is belõlük.
    Most egy együttesben játszom Kouvola mellett, azt játszuk, ami manapság megy, kicsit hasonlít a HIMre. Nagyon élvezem, megint megtaláltam azt a zenét, ami közel áll a szívemhez. Az emberek talán azt hiszik, hogy nagyon gazdag vagyok most, hogy a fiúk kifizettek (Juska több, mint 100000 Eurot kapott). Eldöntöttem, hogy beruházok egy klubba. Meglátjuk mi lesz belõle. Semmi nem fog újra megtörni. Az új együttesemért is megpróbálok mindent megtenni. Ha túl naggyá kezd válni valószínûleg megmondom nekik, hogy itt az ideje egy új srácot hozni, aki kezelni tudja a nyomást. Nagyon erõsnek kell lenned ahhoz, hogy mindent el tudj viselni, az egyszer fent egyszer lentet. Én magam is voltam fent és lent. Mikor végül bezárul a kör, ugyanaz a Jussi vagyok, aki 1977. szeptember 26-án született.

Fordította: Diaboli
Forrás: www.rambo-rocks.de.vu