Lily másnap korán reggel ébredt. Mikor kinyitotta a szemeit, csak sötétséget látott maga körül. "Korán lehet még..." gondolta, majd azonnal álomba merült.
Pár órával később ismét felébredt, akkor már világos volt. Néhány percig csak elmélkedett, bámulta a plafont, majd erőt vett izgatottságán és fürgén kipattant az ágyból, szaladt a fürdőszobába. Belenézett a tükörbe, de már nem fordította el a fejét, mint tegnap tette. Megbarátkozott ezzel az új összképpel, csak mosolygott magán. Kapkodva megmosta arcát, és már szaladt is az öltözőszekrényhez. A bútordarab ajtaja azonnal kitárult előtte, és láthatóvá vált a "kínálat". Gyorsan belebújt egy koptatott farmerbe és az új, fekete-piros pólójába. Igaz, még mindig gyászolt, de nem akart túl szomorúan kinézni. Rakoncátlan tincseit meg sem próbálta megadásra kényszeríteni, ehelyett fürgén bepakolt hatalmas ládájába. Pár perccel később elégedetten zárta le az utazótáska fedelét, majd kis baglyát betette a vadonatúj kalitkába. Meglepődve tapasztalta, hogy szülei halála óta most először érzi úgy, hogy van értelme a létnek, és nem akarja eldobni magától az életet. Boldog volt. Élni akart... és ez az érzés erővel töltötte el.
Szinte szárnyalt lefelé a lépcsőn, és szüleit (igen, szüleit, és nem az "új szülőket") is feltűnően vidáman köszöntötte. Kedvesen elcsevegett apukájával, de a King's Crossig tartó úton is hangosan kacagott minden egyes mondata után. Jack és Eva pedig boldogan figyelték, ahogy "új" lányukba visszatér az öröm és az életkedv. Idáig minden nap féltő szemekkel figyelték Lilyt, aki teljesen magába roskadt a történtek miatt. Féltek, hogy hirtelen véget vet életének, és az azt jelentené, hogy egy röpke hónap alatt két olyan embert is elvesztettek volna, akit nagyon szerettek: régi és új lányukat. Ezt a sokkot már nem bírták volna elviselni...
Lassan elérkezett a búcsú perce... Lily hálásan ugrott "szülei" karjaiba, majd mindent megköszönt, amit érte tettek ezalatt az egy hónap alatt. A lány belevegyült a tömegbe, és többé már nem övezték féltő tekintetek...
Lily Harryt kereste a szemével, de néhány perc múlva rájött, hogy ilyen tömegben nem fogja megtalálni a fiút. Előkapta zsebéből a kicsit már gyűrött tájékoztató levelet. A dolog egyszerűnek tűnt: a 9. és 10. vágány között lehet bejutni, biztos lesz ott egy ajtó egy morcos biztonsági őrrel, aki beengedi az illetékeseket... persze az Életben semmi nem olyan, mint amilyennek elterveztük: a bejárat egy tömör KŐFAL volt... néhány percig csak állt és a kövekre meredt, hátha azok maguktól átjáróvá válnak... de nem történt semmi. A fal továbbra is teljes terjedelmében őrizte szilárd halmazállapotát. A lány kétségbeesése csak fokozódott, amikor ránézett az órájára: mindjárt kilenc!!! Szíve ijedten vert a tudatra, hogy lekési a vonatot. Na igen, csak ő lehet ilyen peches... de ekkor valaki megkopogtatta a vállát. Rémülten megpördült a tengelye körül, de szívét megkönnyebbülés és öröm töltötte meg.
- Oh, Harry, de jó hogy látlak!!! Már azt hittem, hogy lekéstem a vonatat, de akkor hogy jutottam volna el Roxfortba, és hogyan...- kiabálta Lily hadonászva.
- Nyugi van, semmi gond!- szólalt meg Harry kellemes, dallamos hangján, és megragadta a lány kezét, hogy megnyugtassa. Lily összerándult a fiú érintésétől...
- ... oh, és bemutatlak a legjobb barátaimnak!- mondta Harry nyugisan .- Hermione már foglalt egy kupét, őt majd később ismerheted meg. Lily, ő itt Ron .- fordult egy lángvörös, szeplős hajú fiúhoz, kinek arcán döbbenet tükröződött.
- Harry... ki ez a lány???- kérdezte rekedten.
- Ő Lily. A Roxfortba fog járni. Te Ron, minden rendben???
- Oh, nem. Nézd csak meg alaposabban az arcát!!!- suttogta Ron még mindig ijedten.
- Igen, barna haj és szem, nemes arcvonások...- Harry belepirult utolsó szavába, Lily úgyszintén.
- Nem erről van szó, nem vagyok vak. Ő...ő kiköpött mása Hermiónének. Nézz csak rá.
- Most hogy mondod...- válaszolta meglepetten Harry. Mindketten elkezdték bámulni a lányt, aki zavarában a földre meredt, minthogyha lett volna ott valami érdekes.
- Lily, te... te mindig így néztél ki?- kérdezte Ron.
- Nem...- válaszolta a lány elhalóan. Most újra eszébe jutott régi énje: a hosszú, szőke haj, a szikrázó szürke szemek... akkor bezzeg nem keverték össze holmi egyszerű lányokkal.
- Öhm... bocsi, hogy úgy letámadtalak, csak kísértetiesen hasonlítasz a legjobb barátunkra .- mondta Ron, egy kicsit élénkebben. Bocsánatkérően mosolygott. Majd Harry, maga előtt tartva utazóládáját BELELÉPETT a tömör kőfalba, ami elnyelte... Lily legszívesebben sikított volna.
- Ron!- hebegte- ez...ez...ezt hogy csinálta???
- Oh, ez semmiség!! Csak lépj közel a falhoz, majd engedd el magad!
Lily felkapta ládáját, háttal állt a falnak és elengedte magát...lecsukta szemeit. Hirtelen erős ütést érzett a tarkóján, de nem lett komolyabb baja. Kinyitotta a szemét, és ismét, mint az Abszol úton, az aggódó Harry arcát pillantotta meg.
- Minden rendben?- kérdezte Harry, és a lány felé nyújtotta kezét.
- Oh, persze .- ragadta meg Lily a már jól ismert kart.
Ebben a pillanatban Ron is feltűnt mögöttük.
- Jaj, bocsáss meg Lily, nem akartam, hogy eless! Nem fogalmaztam elég pontosan!- vigyorgott Ron bűnbánó arccal.
- Semmi baj!
A kis csapat gyors feltápászkodott a már füstölő gőzösre. Lily még meg tudta állapítani, hogy Ron egész családja vörös hajjal rendelkezett, Harryt pedig igen érdekes emberek kísérték ki az állomásra... látott például egy félszemű, sánta öregembert, aki igen morcos képet vágott, valamint egy rágógumi-rózsaszín hajú fiatal nőt is. Egy darabig még integettek, de aztán az emberek alakja homályba veszett. Elindultak a folyosón,minden kupéba benéztek, mígnem a legutolsóban megtalálták, akit kerestek. Harry ment be először, utána Ron, majd Lily. Hermione rögtön belekezdett a fiúk szidásába, amiért ilyen sokáig távol voltak, majd tekintete Lilyre siklott, és elállt a szava.
- Öh, szia, Lily vagyok .- nyújtotta Hermione felé a kezét. A másik görcsösen belekapaszkodott, de még mindig eléggé le volt döbbenve.
- ..én...öh...nos..Her..Hermione vagyok .- nyögte a lány kerekre nyílt szemekkel. Olyan volt, mintha Hermione tükörbe nézne, csak ez a tükör szabad emberi lény volt.
Ron rendkívül mókásnak találhatta a helyzetet, mert az öklét tömködte a szájába, hogy elfojtsa kitörni készülő nevetését. Harry csak vigyorgott... Hermione döbbenten leroskadt az ülésre, és csak bámult. Majd néhány perc múlva megrázkódott, mintha áramütés érte volna, és kedves, de még mindig elég bizonytalan hangol szólalt meg:
- E-e-elnézést, hogy így viselkedtem, csak hát eléggé ijesztő, mikor az emberrel szembesétál a mása...
- Oh, semmi baj. Igazán nem fontos.
- Na igen, Lily. Az állomáson azt mondtad, hogy nem mindig néztél így ki. Ha nem zavar, elmagyaráznád ezt az egészet?
És Lily belefogott... még nem bízott meg ezekben az emberekben, hiszen a bizalom ingoványos talaján könnyen megcsúszhat... de szüksége volt arra, hogy megossza valakivel bánatát. Mindent elmondott nekik, az augusztusi éjszakát, a telefont, a kórházi eseményeket, a temetést... mesélt a nevelőszüleiről is. Egyvalamit viszont gondosan eltitkolt: azt, hogy édesanyja és édesapja halálfaló volt. Bármennyire is szerette, tisztelte és becsülte szüleit, ezt mégsem tudta elfogadni. nem tudta, elképzeni, hogy egy állítólagos "barát" hívó szavára ilyen könnyen feladták életüket, és újat kezdtek...
Két óra felé megérkezett a büfés boszorkány, szokásos kis kocsijával. Lilynek ez merőben új volt, de azért vett egy csomag mindenízű drazsét és egy csokibékát. Az édesség kalandos elfogyasztása után Lily mesélt a régi iskolájáról, majd Harryék is beszámoltak a Roxfortról, valamint kalandjaikat is elmesélték a lánynak.
A hátralévő idő gyorsan elszállt, és eljött az idő, hogy felöltsék magukra talárjukat. Lily először majdnem hasraesett az új öltözékében, mivel még sosem viselt talárt. A Véla Palotában nem volt egyenruha, mindenki azt viselt, amit szeretett volna.
Mikor leszálltak a vonatról, utuk egy időre elvált, hiszen Lilynek az elsősökkel együtt a tavon keresztül jutott el az iskolába. Tiszta éjszaka volt, a Hold és a csillagok fényesen világítottak a mélykék égen, a levegő csendjét csak egy-egy halkabb csobbanás zavarta meg, mikor néhány mágikus állat a víz mélyére merült. Lily élvezte az utazást., közben gondolatai egyre új barátain jártak. Ront kedves, ám kissé esetlen srácnak tartotta, biztos volt benne, hogy jól meglesznek egymással. Hermione olyan igazi, belevaló stréber volt, de ez persze nem jelentett akadályt abban, hogy barátnők legyenek. Igaz, külsőre majdnem ugyanolyanok voltak, de az első döbbenet után megállapították, hogy Hermione arca teljesen más, mint Lilyé, csak a hajuk és a szemük színe ugyanaz. Harry esetében pedig... nos, nem akarta elkiabálni, de határozottan megtetszett neki a fiú a fekete hajával, szemüvegével és belső tulajdonságaival együtt. Mélázásából egy koccanás zavarta fel, megérkeztek a partra. Néhány perces gyaloglás után vezetőjük egy kedves óriás, talán Hagrid a neve, dörömbölni kezdett az ajtón. Néhány másodperc múlva egy szigorú arcú boszorkány jelent meg az ajtóban, és betessékelte őket. Egy szobába vezetett a folyosó, ahol tájékoztatták őket a tudnivalókról. Kiderült, hogy a morcos boszorkányt Minerva Mcgalagonynak hívják. A négy ház valamelyikébe egy gondolkodó fejfedő, a teszlek süveg osztja be őket. Lily a Griffendélt találta a legszimpibbnek, hiszen Harry és barátai is oda tartoznak. A Mardekár viszont rossz emlékeket idézett fel benne: szülei halálát... néhány perc múlva kitárult előttük a hatalmas tölgyfa ajtó, és egy csodás terembe léptek. A mennyezet a szabad eget tükrözte, mindenütt gyertyák lebegtek, és négy hosszú asztalnál számtalan gyerek ült. Lily egyre nagyobb szorongással közeledett a Teszlek Süveg felé, de mikor tekintete találkozott Hermione szemeivel, azonnal megnyugodott. Mikor a nevét hallotta, magabiztosan a süveghez sétált és leült a háromlábú székre. Valami súlyos nehezedett a fejére, és minden elsötétült körülötte... majd egy magas hang szólalt meg a fejében:
- Igen, igen... nem is tudom... hova is tegyelek...van eszed, bátor is vagy…de valami beárnyékolja a közeli múltodat… a lelked szorong.. na de azért…GRIFFENDÉL!!!- süvítette a fejfedő. Lily könnyű szívvel szaladt az asztalhoz, és leült Ron mellé, aki látványosan szenvedett az éhségtől. Szép lassan elfogytak a diákok, mindenki leült a neki szánt helyre. Az igazgató, Dumbledore szólásra emelkedett. Lily szívét melegség töltötte el, hiszen annyi mindent köszönhetett ennek az embernek.
- Kedves diákok! Nem szeretnék terjengős beszédet mondani, tehát: Jó étvágyat!!!
A diákok elismerő moraja fogadta a kellemesen rövid beszédet. Lily csak bámult az egyelőre még üres tálra: most mi lesz? Kérdése hamar válaszra lelt, amikor az aranytálcákon megjelentek a finomabbnál finomabb étkek. Csak most ébredt rá, hogy mennyire éhes, ezért tányérjára húzott egy hatalmas darab sült húst, valamint bőven szedett a sült krumpliból és a salátából is. Néhány percig mindenki hallgatott körülötte, el voltak foglalva az evéssel. Majd, miután mindenki eleget fogyasztott, a maradékok eltűntek a tányérról, és átadták a helyüket a desszertnek. Lily kiszemelt magának egy tejes-rumos zselét, és jóízűen nekilátott.
Fél óra múlva már az összes aranytányér fényesen csillogott, és a diákok kimerültem, de jóllakva üldögéltek az asztaloknál. Dumbledore, látva, hogy a társaság igencsak álmoskás, újból szólni kívánt:
- Kedves Diákok! Miután az asztal ajándékai gyomrunkban végezték, szeretnék egy fontos bejelentést tenni: az idén a Roxfort rendezi meg… a TRIMÁGUS TUSÁT!!!
-A bejelentést döbbent csend fogadta, majd mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Dumbledore igyekezett túlkiabálni a zajongó diákokat:
- Emiatt sajnos idén elmarad a Kviddicsbajnokság a házak között…
Újabb csend… majd ismét mindenki felháborodottan kiabálni kezdett. Dumbledore kezdett kifogyni a türelemből…
- CSENDET!!!- hangzott a kiáltás. Mindenki elhallgatott…- Lenne még egy bejelentenivalóm: vendégeink október végén érkeznek iskolánkba. Kérem, hogy szeretettel forduljatok feléjük. Nos, még figyelmeztetnem kell titeket, hogy a Tiltott Rengetegbe továbbra is tilos a bejárás. Most jó éjszakát kívánok!
A diákok nagy hangzavarral szedelőzködni kezdtek. Mindenki a Trimágus Tusáról beszélt, folytak a találgatások, hogy vajon a vendégek honnan jönnek, és hogy általában milyenek lesznek. Hermione persze jól értesülten, tárgyilagos hangon közölte a tényeket:
- A Trimágus Tusa három nagy varázslóiskola, a Durmstrang, a Beauxbatons és a Roxfort részvételével kerül megrendezésre. Az iskolákat egy-egy kiválasztott bajnok képviseli a tusán, olyasvalaki, aki már elmúlt 17 éves. Ez azért fontos, mert sok haláleset történt. Pártatlan bíró dönti majd el, hogy ki a legméltóbb a feladatra.
- Oh, de kár, hogy csak 17 felett lehet benevezni!- sóhajtotta Ron.
- Azért mégsem olyan kár! Annyi haláleset történt, hogy ez az egész Tusa nekem egy kicsit félelmetesen hangzik. - mondta Lily fejcsóválás közepette.
A négyes cseverészve indult el a Griffendél-torony felé. Lily igyekezett megjegyezni, hogy melyik sarkon merre kell fordulni, és hogy melyik faliszőnyeg rejt titkos átjárót, de már a harmadik folyosó után elvesztette a fonalat. Hosszú séta után végre megérkeztek egy túlsúlyos hölgy portréjához, a Kövér Dámához.
- Kérem a jelszót!- mondta a dáma felsőbbrendű hanglejtéssel.
- Lárifári .- válaszolt Hermione, kicsit már fáradtan az egész napos úttól.
Mikor végre bejutottak, Lily szeme elé egy barátságos, kerek klubhelység tárult. Minden piros és arany színbe volt öltöztetve, a kandallóban pedig vidám tűz lobogott. A helység a benne nevetgélő diákokkal igen barátságos hangulatot árasztott. Hermione karonfogta Lilyt.
- Te nem vagy álmos?- kérdezte.
- De, szerintem ideje lenne lefeküdni .- mondta Lily álomittas hangon.
- Rendben. – válaszolta Harry .- Azt hiszem, mi is megyünk. Jó éjt!
- Nektek is! – válaszolta a két lány, majd elindultak a hálóteremhez vezető lépcsőn.