Augusztus 31. (délelőtt)
Madárcsicsergésre ébredt, hűvös fuvallat érte az arcát. Kifejezetten kellemes ébredés...
- Anya!- szólalt meg félálomban...aztán várt. Nem érkezett válasz, felpattantak szemei. Eszébe jutott minden...hogy édesanyja már sosem ébreszti fel... szomorúan feltápászkodott, kivánszorgott saját kis fürdőjébe. A nap még nem járt magasan, a levegő sem volt olyan elviselhetetlenül forró. Reggel lehetett még.
Lassan sétált a tükör elé, és kinyitotta szemeit, majd nyugodtan lecsukta. Néhány másodperc múlva újra felpattantak, de már ijedséggel telve bámult tükörképére. Egész testében remegett, és elborzadva meredt maga elé. Lassan lecsordult barna szeméből az első könnycsepp... BARNA szeméből!!!! Megváltozott a szeme színe: a régi szürke szempár a múlté... és nem is ez a legborzasztóbb dolog: szép, elegáns hullámos szőke haja helyén göndör, barna hajzuhatak ékeskedik... ez valami gonosz varázslat!!! Valaki csúnyán meg akarja ijeszteni.... erősen belecsípett karjába, hátha felkel ebből a rémálomból. De nem történt semmi... jó pár percig üresen meredt maga elé, kezdte elfogadni a tényt. Majd hirtelen eszébe jutott egy fontos dolog, melyet még a véla-iskolában tanult: ha egy vélát hatalmas érzelmi sokk éri, elveszti különleges képességeit és külső jegyei is megváltoznak. Ezért tehát a barna szem és haj... lassan kezdett hozzászokni ehhez az új képhet... végül is, mindig szerette a barnát, és így legalább ki fog tűnni a többi véla közül... na persze, csak egy bökkenő van: már soha többé nem térhet vissza oda. A Roxfortba fog járni, mert szüksége van Dumbledore támogatására. Elvesztette a szüleit, nincs ki vigyázzon rá.
Gyorsan megmosta arcát (szerencsére az a régi maradt), és odasétált öltözőszekrénye elé. Kinyitotta a súlyos fa ajtókat, és válogatni kezdett. Mindig is érdekelte, hogy milyen ruhát visel, akár több órát is képes volt eltölteni a tükör előtt. Most azonban figyelembe kellett vennie a barna hajat... végül egy fekete farmerbe és hasonló színű pólóba bújt, semmi extra. Végül is, még mindig gyászol. Hajával meg sem próbált harcba szállni, hagyta úgy, ahogy van, majd egy kicsit izgulva lesétált a lépcsőn...
Nevelőszülei először megijedtek, Eva (így hívják az új anyukát...) még a reggelit tartalamzó tálcát is leejtette... Lily mindent elmagyarázott nekik, és ők nem kételkedtek benne. Jack (az új apuka) meg is jegyezte, szerinte a barna sokkal jobban áll, mint a szőke.
Reggeli után Lily összekészítette a listákat, valamint a pálcáját is eltette, beült a kocsiba és már indultak is a Foltozott üsthöz... vagy hova. Lily még sosem járt itt, az üzlet nevéről sem hallott. Több óra keresgélés és kérdezősködés után végre magtalálták a koszos kis kocsmát. Itt nevelőszülei visszafordultak, elmentek vásárolni a mugli áruházakba. Lily kicsit félve lépett be az ajtón, de a bent ülők láttán majdnem elnevette magát... voltak itt fura szerzetek. Az utasítás szerint megérintette a kis udvaron álló kőfal bizonyos tégláit... és pár perc múlva már az Abszol út macskaköveit koptatta. Mindegyik boltra hangosan rácsodálkozozz, mindenhol talált valami újat, valami szokatlant. Fél óra nézelődés után rápillantott a listára, és szomorúan olvasta, hogy kötelező az egyenruha... ráadásul fekete talár! Milyen snassz. El is indult, hogy kerítsen egy megfelelő üzletet, és rá is bukkant egyre: a céger nagy betűkkel hirdette a Madam Malkin Talárszabata nevet. Belépett az ajtón, az éles csilingelésre összerándult. Ahogy kissé lenyugodott, egy kedves arcú boszorkánnyal nézett farkasszemet.
- Szerbusz drágám, segíthetek?- kérdezte lágy, bársonyos hangon.
- Oh, azt megköszönném!- válaszolt hálásan.
Az idős hölgy levette a méreteit, majd egy nagy kupac fekete talárt rakott le az asztalra. Most jött az izgalmasabb rész, a dísztalár... otthon Lily egy szép, halványkék ruhára gondolt, de eszébe jutott barna haja, és egy elegáns, piros ruha mellett döntött. A talár pántja apró virágokból állt, elején pedig három, arany csillámmal kirakott margaréta díszelgett. Mindenütt volt egy kis fodor, egy kis csipke. Az árcédula viszont némileg lelohasztotta kedvét.. de sebaj, ruhára nem sajnálja a galleonokat!
A délelőtt többi részét vásárlással töltötte. Ilyen haszontalan tárgyakat kértek, mink üst meg sárkánybőr-kesztű... hova készül, Szibériába??? De mindent megvett, amire szüksége volt, pennákat, tintát, sőt, meglepte magát egy kis bagollyal is. Az állat neve Lucy lett.
Két óra körül kezdett megéhezni, pontosabban korgott a hasa. Így hát beült abba a kávézóba, ahol a legtöbb embert látta. Épp egy szabad asztal volt még, gyors leült. Előtte az étlapona finom ételek neve sorakozott. Végül válsztott egy tányér sült krumplit rántott hússal, desszertként pedig csokifagyit vaníliaszóssza. Miután végzett ebédjével, óvatosan feltápászkodott, és kezében hurcolva csomagjait, kisétált az utcára. Gondolta, mégegyszer vet egy pillantást arra a seprűre, amit az egyik kirakatban látott. Érdekesmód, idáig kifejezetten gyűlölte a kviddicset, de most valahogy elkezdte érdekelni a dolog. Valószínűleg ez is hozzátartozik véla-jegyeinek elvesztéséhez. Épp a seprűt népszerűsítő kirakat elé igyekezett, mikor valaki nekirohant, és ő egyensúlyá vesztve a földre zuhant. Szerencsére semmi komoly nem történt, csak a fejét verte be egy kicsit. Mikor kinyitotta a szemét, meglepően tapasztalta, hogy egy kifejezetten helyes, sötét hajú, szemüveges fiú hajol felé... és akkor észrevette a villám alakú sebhelyet. Azonnal összerándult a gyomra: beteljesülni látszott az az álma, hogy találkozzon Harry Potterrel.
- Jól vagy?- kérdezte a fiú aggódva.
- Persze...- lehelte Lily, miközben csodálattal nézte Harryt.
- Várj, segítek felállni.- nyújtotta felé Harry a kezét, és ő elfogadta. Szinte megrázkódott, ahogy hozzáért a kézhez...
- A nevem Harry, Harry Potter, de ezt már biztosan tudod.
- Mi...ja persze, igen. Én Lily vagyok, Lily Gellar.
- Oh, az édesanyámat is így hívták. Ő meghalt, de te ezt is biztosan tudod.
- Ja, igen. Az én szüleim is meghaltak... 2 héttel ezelőtt.- mondta szomorkásan.
- Jaj, igazán sajnálom.- mondta Harry őszinte részvéttel a hangjában.
- Semmi gond. Te is a Roxfortba jársz?
- Igen, Griffendéles vagyok.
- Hogy mi vagy?- kérdezte Lily értetlenül.
- Griffendéles. Te nem a Roxfort tanulója vagy?- kíváncsiskodott Harry.
- Oh, igazából most leszek negyedikes, és holnaptól én is ott leszek diák.
- Ja, így már oké! Szóval, ha tudni akarsz mindent a Roxfortról, olvasd el a Roxfort Története című, halál uncsi, több száz oldalas könyvet, vagy kérdezd Hermionét. Ő olvasta...- mondta Harry.
- Oké. De ki az a Hermione, ha megkérdezhetem?
- Ja, ő a barátom. Csak a barátom, semmi több!!!
- Oké. Asszem, hogy beleolvasok abba a könyvbe, ha lesz egy kis időm.
- Rendben. Holnap találkozunk a Roxfort Expresszen, tudod, a vonaton, amivel suliba megyünk.
- Oké, remélem, hogy én is Griffendéles, vagy milyen leszek. Szia!
- Szia Lily!- köszönt Harry vidoran, majd tovább rohant...
Lily elképedve bámult utána... megtörtént a csoda, találkozott Harry Potterrel, holnap együtt mennek a Roxfortba. Elvarázsolt tekintettel betért a legelső szépségszalonba, és vállig érőre vágatta a haját. Így már némiképp elviselhetőbben festett az új énje, szívesebben nézett tükörbe.
Elérkezett a négy óra, megérkeztek nevelőszülei a Foltozott üst elé. Lily rég nem volt ilyen vidám,mint most.
- Sziasztok!- köszönt élettel teli hangon.
- Szerbusz!- köszönt Eva - Hogyhogy ilyen jó kedved van?
- Nos, vettem egy csodálatos talárt, valamint megismerkedtem egy nagyon kedves emberrel.
- Ó, és milyen szép lett a hajad!- kiáltotta az "új" apa.
- Köszönöm, most már nekem is tetszik!!
- Nos, mi is vettünk neked valamit!- mondta Eva.
Lily kapott egy új, piros-fekete pólót, valamint egy szép kötésű naplót. Ahogy hazaértek, a lány bezárkózott a szobába, és csak írt, és csak írt...