Auguszus 31.
Telihold volt. Az arany és ezüst fénysugarak mindent elborítottak a szobában, pedig Lily mindenre vágyott most, csak fényre nem. Undorodott az egész világtól, legszívesebben meghalt volna. Hiszen kijátszották, átverték, becsapták!!! Azt ígérték, visszajönnek... de már sohasem láthatja az arcukat, sosem hallhatja a hagjukat. Nem nézhet a szemükbe, nem mókázhat velük önfeledten. Elmentek... elmentek örökre, őt pedig itt hagyták. Már békében nyugszanak, míg lányuk idelent szenved. Az élet olyan igazságtalan!!! Elveszi tőlünk mindazt, ami jó, aminek örültünk, és meghagyja a keserű csalódást. Legalább is Lily ezt érezte ebben a pillanatban, itt ebben a számára üres, elhagyatott idegen házban. A megszokott ágytól távol, egy másik, kényelmetlenül hatalmas, badachinos heverőn forgolódott. A nevelőszülei igen szép házban laktak, hatalmas épület, csodás kert, étkező, konyha, több szoba, könyvtár... Lily szobája is hatalmas volt: gyönyörű, kék mintás szőnyeg, halvány színű falak, rajta fényesen világító csillagok, a Hold és a Nap. Íróasztal, több szekrény a vadonatúj, márkás ruháinak, könyvespolcok tele érdekes olvasmánnyal, számítógép, hatalmas ágy... nevelőszülei természetesen muglik voltak, de tudtak a varázsvilág létezéséről, és nem rettentek meg tőle. Befogadták az érzelmileg és lelkileg tönkrement lányt, aki tökéletes ellentéte volt a nemrég tragikus autóbalesetben elhunyt lányuknak, Livnek. Liv mindig vidám volt, semmi sem törte meg. A legnehezebb időszakban sem lett szomorú, mindent méltósággal viselt. Lily azonban beleroppant szülei halálába.
Szokás szerint otthon töltötte estéjét, egy izgalmas könyvet olvasva. Forró nyári nap volt, a tücskök vidáman ciripeltek, énekük behallatszódott a lány szobájába. Szülei elmentek valami megbeszélésre, biztos megint valami halálfaló-gyűlésre. Lily nem haragudott szüleire, tudta, hogy nem önszántából csatlakoztak a Nagyúrhoz. Csak a látszat kedvéért jártak el az ilyen összejövetelekre, hiszen Tudjukki hatalmának már vége: Harry Potter megmentette a varázsvilágot. A lány szívesen taláklkozott volna Harryvel, biztos volt benne, hogy jól megértenék egymást. Egyszerre telefoncsörgés zavarta meg az álmos csöndet. Chrissie mániája, véla létére a különleges, régi mugli telefonok gyűjtése volt. Egész szobát rendezett már be ereklyéiből. Lily leért a nappaliba, és felkapta a telefont:
- Haló!- szólt bele vidoran.
- Jó estét. Lilyvel beszélek, ugye?- kérdezte egy fagyos hang.
- Igen, uram.- válaszolta megszeppenve.
- Nost, azonnal be kell jönnie a Szent Mungóba. A szüleit támadás érte. Már csak óráik vannak hátra. Talál a kandalló mellett hop-port, használja azt. Siessen, kérem.
- I-i-igenis, uram.- rebegte holtra váltan.
A szüleinek...már csak..percei vannak hátra??? Nem, ez biztos egy rossz vicc, vagy egy félreértés... ez nem lehet!!!!
Felrohant az emeletre, magára kapott egy ócska farmert és egy kinyúlt, rózsaszín pólót, és szaladt a kandallóhoz. Behintette zöld porral, maj érthetően kimondta:
- A Szent Mungóba!
Teste sokáig pörgött a zöld lángok között, mígnem térdre esett a kemény padlón. Gyors feltápászkodott, és az információs pulthoz sietett. Az éjszakás nővér két kávé és egy kis energiafőzet elfogyasztásával bajlódott.
- Segíthetek?- kérdezte barátságtalanus, ahogy a lány megszólította.
- Igen, kérem.- remegte holtra vált arccal.- édesanyámat és édesapámat keresem, Ben és Chrissie a nevük.
- Ó! - kiáltott fel a nővér együttérzően.- második emelet, hatos kórterem.
Lily felrohant a lépcsőn, be a kórterembe... szülei ott feküdtek, varázsgépekre kapcsolva, de még eszméletüknél voltak. Lányuk torkát a sírás fojtogatta... nem, ez nem lehet!!! Óvatosan a két ágy közé lépdelt, és leroskadt egy székre. Néhány percig csak néze, hol az édesapját, hol az édesanyját. Végül leküzdte a sírást, és remegő hangon megszólalt.
- Sziasztok. Hogy vagytok?
- Nem jól, kicsim.- válaszolta szomorkásan anyja.
- De most nem is ez a fontos.- váltott keményebb hangnemre.- Hanem az, hogy ha mi meghalunk, tudd, hogy te nevelőszülőkhöz fogsz kerülni. Biztonságképp már ki is választottunk egy kedves családot. Tudd kicsim, hogy mindig nagyon szerttünk, és szeretni is fogunk, bármi történjék!
- Tudom, anya- válaszolta. Nem bírta tovább, leroskadt a padlóra, végiggördült arcán az első könycsepp, és megszorította szülei kezét.
- Örökkön-örökké szeretni foglak titeket!- zokogott fel.
- Vigyázz magadra, Lily!- mondta komolyan az apja. És légy boldog!
- Igen, légy boldog!- visszhangozta édesanyja, majd mindkét szülő elájult.
Lily csak zokogott, nem foghatta fel, mi történt. Végül csendes éneklésbe kezdett. Először csak halkan énekelte szülei kedvenc zenéit, majd egyre hangosabban, közben egész testében rázta a sírás. Végül... a gépek sikítani kezdtek, és Lily tudta, hogy mindennek vége. Néhány percig csak nézte a két testet, majd kitámolygott a folyosóra, hogy szóljon az éjszakás nővérnek. Mindez történt agusztus 3-án.
Mint később Lily megtudta, azon a bizonyos gyűlésen a halálfalók rájöttek, hogy szülei kémek, Albus Dumbledore kémei. Erről még a saját lányuk sem tudhatott, sőt, még azt is letagadták a Sötét oldal előtt, hogy van egy gyermekük. Voldemort csatlósai megkínozták őket, majd különleges, lassan ható halálos mérget itattak velük, melynek még nincs ellenszéruma. A gyógyítók már nem tudtak segíteni rajtuk...
Lily gondolatban újra és újra átélte azt a szörnyű éjszakát. Sokáig forgolódott az ágyban, majd hajnali ötkor végre elaludt.... nem is sejtette, hogy mi minden fog még vele történni aznap.