Nem sokára meg is érkezett néhány ember, köztük a Mágiaügyi Miniszter is, és azonnal pálcát rántottak õk is. Malfoynak eszébe jutott valami. Leengedte a pálcát, és a Miniszterhez fordult.
- Látja Miniszter úr? Én, furfangos módon idecsalogattam Blacket, hogy egyszerûbb legyen elfogni õt. Ás lám, bevált a tervem, most itt van, és én tálcán kínálom magának…
- Köszönöm Malfoy, igen ügyes volt magától. Asszem épp itt az ideje az elõléptetésének, aminek asszem örül.
- Ez csak természetes Cornalius Caramel… - hajolt meg talpnyaló módon Lucius, majd hatalmas vigyort ragasztva az arcára, felegyenesedett, és Siriushoz fordult.
- Látod Black?! Nem vagy te olyan eszes, mint aminek mondják. Simán besétáltál a csapdámba. Miniszter úr, kérem engedélyét, hogy én kábíthassam el.
- Megadom az engedélyt Malfoy. – eresztették le a kezüket Caramellék. Malfoy közelebb lépett Siriushoz, majd épp ki akarta mondani az átkot, amikor Rose beállt Lucius és Sirius közé.
- Miss Cleins, kérem álljon arrébb! – szólt oda Cornalius.
- Nem. – jelentette ki a nõ csökönyösen.
- No de Rose. Tudom, hogy milyen fájdalmakat kellett Black mellett átélnie, és hogy milyen rossz lehetett magának. Gondolom Black jól megkínozta, meg.. szóval csúnyán bánt magával, de ne féljen, ennek most vége. Jöjjön ide. Nálunk biztonságban van. Mi megvédjük magát tõle…
- Nem engem kell megvédeni tõle, hanem õt maguktól! – tört ki magából Rose. – Mert maguk annyira lusták, hogy utánajárjanak a dolgoknak, egyszerûbb a könnyebbik dolgot helyesnek vélni, igaz? Maga meg hisz ennek a taplónak, aki az orránál fogva vezeti!
- Fogd be te liba! – vörösödött el Malfoy.
- Na de kérem Miss Cleins, hogy mer ilyet mondani Lucius Malfoyra? Õ egy igen tisztességes ember…
- Tisztességes? Malfoy annyira tisztességes, mint amennyire én férfi! Ez az ember egy halálfalót rejteget! Egy olyan embert, aki elárulta a saját barátait! – ebben a pillanatban megmoccant Malfoy talárja alatt valami, és egy patkány ugrott ki alóla. Iszonyatos gyorsasággal spurizott az ablak felé, de Sirius egy könnyedt ugrással elkapta. Amint Black megmoccant, mindenki elõkapta a pálcáját, és átkokat kezdett el vele szórni Sirius felé, abban a hitben, hogy meg akar szökni.
- Álljanak már le! – kiáltotta Rose, és egy szempillanat alatt védõfalat varázsolt Black és a Minisztérium dolgozói között. – szerintük, õ meg akar szökni? – mutatott rá Siriusra aki épp feltápászkodott a földrõl, kezében a ficánkoló patkánnyal, ami már véresre harapdálta a kezét…
- Hát… Nem. – mondta bátortalanul a titkárnõ, aki elõször látta be, hogy Black nem is olyan veszélyes, mint aminek mondják. Leeresztett a kezében lévõ pálcát, mire a többiek is így tettek.
- Õ az? – kérdezte Rose.
- Igen. – nézett rá fekete szemeivel Black a nõre.
- Rendben. Miniszter úr, csak öt percet kérünk. Ha semmi menthetõt nem tudunk felhozni, akkor engem is lecsukhat Blackkel együtt, mivel én szöktettem meg. – mindenki ledöbbent, még Malfoy is. – Kezdjük. - Lépett oda férfihoz, aki ledobta a patkányt, majd pálcát rántva máris a levegõbe emelte a kapálózó állatot, és pár másodperc múlva a patkány már nem is volt ott. Helyette egy hegyes orrú, szõkésbarna hajú, meggörnyedt ember állt a helyén. Mindenki kiguvvasztott szemmel nézte a dolgot. Mikor már nem a patkány, hanem Peter Pettigrew nézett vissza az emberekre, a titkárnõ elájult. Mindenki meglepetésére Malfoy odarohant hozzá, és a karjaiba vette. Bevitte, és letette az asztalra, majd megpróbálta felkelteni...
- Jaj Cloe… Ébredj fel Cloe… - simogatta a nõ arcát.
- Ilyet sem látni minden nap. – súgta oda Sirius Rose-nak…
- Hát nem… - mindannyian ott álltak, és nézték, amint Lucius megpróbálja az eszméletlen Cloet magához téríteni.
- Cloe, drágám, kelj föl. Tudod, hogy mennyire szeretlek. – már szinte könnyezett. – Figyelj, tudom, hogy menyit ígérgettem neked hogy elveszlek feleségül, és sosem tettem meg. Annyira sajnálom, hogy kihasználtalak, de szeretlek. – mindenki megrendülten nézte a szappanoperába illõ jelenetet. – Kérlek, megígérem, hogy elválok attól a ringyótól, és elveszlek, csak kelj fel…
- Öhhöm-öhhöm! – hallatszott hátulról egy nõ hangja. A csapat szétvált középen, és ott áll Narcissa… Hosszú szõke haja be volt fonva, és földig érõ, testre simuló, zöld ruhát viselt. Nem lehetett volna kinézni belõle, hogy már gyereke van, jól tartotta magát.
- Ö… Narcissa… Én… Én csak… - állt fel Lucius.
- Ne is magyarázkodj, felesleges. – fordult sarkon a nõ. – Jól mondtad, válunk! – jelentette ki, majd elsietett.
- Ne, Narcissa hallgass meg! – rohant utána Malfoy.
- Hát, ha végre visszatérnénk az eredeti témához, talán tisztázódna az ügy. – nézett Cornalius a Black Pettigrew párosra. – Szóval Peter él, és magának igaza volt Black. Fogják el! – adta ki a parancsot a többieknek, akik elhurcolták. – Nem is tudom elmondani, hogy mennyire sajnálom a történteket… - ekkor megérkezett Remus. Teljesen ki volt fulladva, valószínüleg futott. Gyorsan bezárta maga mögött az ajtót, majd odalépett Rose-hoz.
- Na?
- Sikerült. – mosolyodott el a nõ, majd mind a ketten figyelték tovább, amint Sirius én Caramel beszélgetnek.
- Hogyan tudnám kárpótolni önt? – kérdezte végül a Miniszter.
- Nem kell meghálálnia. Nincs mit. Már azzal meghálálhatja, ha a Reggeli Prófétában kijelenti, hogy ártatlan vagyok, és hogy én csak egy áldozata vagyok a dolognak. De kérek a szövegrõl elõtte egy másolatot. – tette hozzá Black. – Tudja, néha nem minden úgy van leírva, ahogyan az az elején történt. Csak a biztonság kedvéért kérek másolatot…
- Természetesen… Más valamiben még segíthetek önnek, hogy azt a két év nyomort elfelejthesse?
- Semmiben, köszönöm… Abban már segített. – villant át az arcán Blacknek egy mosoly.
- Tényleg? Hogyan? – érdeklõdött a Miniszter…
- Egyszerûen csak annyival, hogy egy olyan embert küldött az Azkabanba, aki ért is az emberek lelkéhez… És persze a szívükhöz is. – pillantott titokban Rose, aki rózsavörösre változott.
- Értem. – Caramel nem nagyon értette, hogy Black mire gondolt, így tehát hagyta a dolgot… - Akkor, további szép napot. – búcsúzott el a Miniszter, azzal elsétált, karjában a titkárnõvel, akit kivitt a helyére, hogy majd ott folytassa ájuldozását. Miután Caramel kiment Rose odalépett a ládához, és leguggolt mellé.
- Mi a gond Rose? – kérdezte értetlenkedve Remus. – Valamit sejtesz?
- Hát, tudjátok, eléggé érdekes, hogy nincs benne semmi. Nektek nem?
- Tudod, az apám néha csinált értelmetlen dolgokat. Ez lehet az egyik. Nincs benne semmi, és ennyi. Mér, szerinted lehet, hogy valami titka van ennek is? – guggolt le a nõ mellé Sirius.
- Igen… - gondolkodott Rose.
- Szerintem pakoljuk ki, úgy talán könnyebb lesz átvizsgálni. – javasolta Lupin… Hamar kipakolták a ládát.
- Nézzétek csak! - szólalt meg Rose. – Az ilyen ládákat ismerem!
- Tényleg? – csodálkozott el Black.
- Bizony. Ez figyusszátok meg! – azzal benyúlt a ládába, és rátámaszkodott az aljának a bal felére, mire ez megbillent. – Ez is csak egy álca volt. Amit mi az aljának látunk, az nem is az alja, hanem csak egy deszka. – kivette az deszkát a ládából. A deszka alatt pedig egy boríték volt. Sirius kivette a borítékot, megfordította, és kinyitotta… Egy levél volt benne, egy kulcs, és egy ezüst nyaklánc. A nyakláncnak volt is egy medálja, ami két sárkányt ábrázolt egymásba gabalyodva. A medált ki lehetett nyitni, és belül egy képet. Egy képet, Grusról és Lanahról… Mint egy boldog pár… Sirius szemügyre vette a képet.
- Így néztek volna ki a szüleim? – szorult el szíve.
- Megnézhetem? – kérdezte Rose, mire Sirius átnyújtotta a nyakláncot. Majd kezébe vette a levelet, és olvasni kezdte…

Kedves Fiam!

Remélem, megtaláltad azt, amire életedben vágytál. Most nem az örökségre célzok, hanem másra. Mire idáig eljutsz, remélem, nem leszel egyedül, és rá fogsz jönni, hogy én csak jót akartam azzal, hogy azt mondtam, Orion az anyád. Kérlek, bocsáss meg nekem… A nyakláncban van egy kép rólam, és az édesanyádról… Vedd ki a képet, és a hátulján lesz egy szám. Az a szám, a Gringotts egyik széfjének a száma, a kulcs pedig a borítékban van. Remélem, hasznát tudod venni a pénznek. Mindenemet rád hagyom, gondolom, ezt már tudod, és azt is, hogy nem vagy aranyvérû. Tudom, vétkeztem, de meg kell értened. Te is már férfi vagy, tudod, hogy mit érzek.

További boldogságot kívánok én, és anyád!

Grus Black

- Ez gyönyörû. – mondta Rose a medált nézegetve. – Jól néztek ki együtt. – adta vissza Siriusnak a nyakláncot…
- Hát igen. De neki nem sikerült… - rakta a nyakába az ezüstékszert Black.
- Neki nem, de neked még sikerülhet… - mondta bölcsen Lupin.
- Talán. – nézett Rose-ra Sirius. – De ez nem csak tõlem függ.
- Tudjátok mit? – jött egy ötlete Remusnak. – Elõször hozzuk el Harryt a nyanyáéktól, és majd utána beszéltek errõl jó?
- Remus! Hogy beszélsz? – lepõdött meg Rose. – Te nem szoktál ilyen szavakat használni.
- Hát, ez igaz, de Siriustól tanultam! – mutatott Blackre, hogy felmenthesse magát.
- Inkább menjünk jó? – javasolta Sirius, majd mindannyian felálltak, és kiballagtak a Minisztériumból. Úti céljuk pedig a Private Drive 4 volt.

Folyt. Köv.