Futottak, mit sem törõdve a többi rabbal, de amikor közeledtek Sirius cellájához, lelassítottak, hogy valamilyen formában azért meglepetés legyen a férfinak, hogy rég nem látott barátja itt van. Ám amikor elérték a cellát, megdöbbenve tapasztalták, hogy az üres.
- Hol lehet? – kérdezte tétován Remus.
- Jonathan vihette el valahova… - tûnõdött Rose. – De hova? A szigorított zárt osztályra?
Egymásra néztek, majd elindultak, hogy megkeressék az õrt. Hamar meg is találták, épp a mosdóban volt.
- Jonathan. Hol van a 64-es rab? – tudakolódott a nõ.
- Ja, Blackre gondol? Átvittem egy másik, nyitottabb cellába, mert õ úgy kérte. Nem bírta elviselni az új rabot. És mivel Blacknek eddig kifogástalan volt a viselkedése, ezt megtehettem érte.
- Tehát, most hanyas cellában találjuk? – kérdezte nyugodt hangon Lupin.
- A 198-saban. Az az egyik legszebb cella. Legalábbis az én véleményem szerint. Onnan tökéletes kilátás nyílik a tengerre és…
- Jó, köszönjük… - vágott közbe Rose, mivel most nem volt kedve végighallgatni Jonathan érdekfeszítõ beszámolóját a cellák ablakának kilátásáról. Remussal az oldalán megkeresték 198-as cellát.
- Szia Sirius. – lépett egyenlõre csak õ a rácshoz. Remus odalapult a falhoz, hogy észrevehetetlen legyen. Sirius megint rajzolgatott, amint észrevette Roset, odasietett a cella ajtajához.
- Szia… Már azt hittem, hogy nem jössz el.
- Dehogynem… Nem feledkeztem meg rólad, csak közben találkoztam valakivel… - húzta a képbe Remust.
- Remus? – csodálkozott el a fekete hajú férfi. – Hát te? Azt hittem, hogy te…
- Visszajöttem… Nem tudom, hogy mi késztetett rá, de… - nézett titokban Rose-ra – szóval, de az a fontos, hogy itt vagyok nem? És segítek neked innen kijutni… Ígérem…
- Rose mesélte már az én álláspontomat?
- Nem, de én úgy is tõled szeretném hallani.
Azzal mind a hárman leültek törökülésben a földre, és Sirius beszámolt minden aprócska részletrõl, pontosan úgy, mint ahogyan Rose-nak. Miután végzett, érdeklõdve várta, hátha valamelyik partnerének nem tiszta valami, és akkor kérdezni fog, õ meg majd válaszolhat rájuk. De nem volt kérdés… Így nekiálltak, a leghalkabban, hogy megbeszéljék a teendõket.
- Szóval, akkor mi egy újatlan patkányt keresünk… Igaz?
- Pontosan… A jobb kezérõl hiányzik a mutatóujja… - pontosított Black.
- Hát, nehéz dolgunk lesz, ott van elõttünk az egész világ… - töprengett Lupin.
- Ugyan már… Csak van valami, amivel le tudjuk szûkíteni a kört…
- Hát, ahogyan én ismerem Petert, nem volt soha egy találékony észlény… Nem Remus?
- De.. Peter felfogása egyszerû…
- Akkor… Mondjuk-mondjuk… Ahol könnyen hozzájuthat a hírekhez.. Végül is, ez neki eléggé fontos nem? Ha megtudja, hogy te megszöktél, akkor elhúzhatja a csíkot még…
- Igen, és ha azt tudja meg, hogy Voldemort visszatért – különleges módon, egyikük sem borzongott meg a név hallatán, nem féltek. – akkor meg nyugodtan felvállalhatja magát, mert Voldemort elsõ dolga az lesz, hogy összegyûjti megint a halálfalók seregét…
- Akkor leszûkítettük a kört a Mágiaügyi Minisztérium dolgozóira… - vett elõ egy papírt Lupin, amin nem sokára hatalmas néváradat íródott le.
- Ok. Ki tarthat állatot… - vetett fel egy újabb kérdést Rose.
- Ügyesen gondolkodsz… - dicsérte meg Sirius a nõt. – Hát, gondolom a nõk nem… Nem hinném, hogy úgy odalennének a patkányokért… - mosolygott rá Rose-ra.
- Ha-ha-ha… - válaszolt a mosolyra Rose. – Akkor azok sem, akiknek nincs állandó lakhelyük, itt az aurorokra célzok. Nekik mindig változtatniuk kell a lakóhelyüket, és ezt sok cókmokkal nehéz megtenni… - Rose ránézett Remus lapjára, amirõl szépen vándoroltak le azoknak a nevei, akiket már kihúztak.
- Tehát, akkor a nõk kizárva, és az aurori pályán futó dolgozók is. Akikbõl manapság eléggé sok van, most, hogy Voldemorttól nem kell félni… Egyenlõre… Akkor, akik a Varázslény felügyeleti fõosztályon vannak, tuti, hogy nem választanak valami közönséges állatot házikedvencnek, hanem inkább valami ritkaságot tartanak otthon…
- Akik papírmunkával dolgoznak, azok sem fognak hazavinni egy ilyen rusnya állatot, mivel az eléggé sokszor megrágja a papírt, okmányt, fontos adatot tartalmazó levelet.
- Klassz. – szólalt meg hírtelen Remus. – A papírmunkás emberekbõl rengeteg van… Már alig maradtak páran…
- Nézzük.. Sokan azért tartanak otthon háziállatot, nem bagolyra gondolok, hanem azon kívül, mert gyerek is van a háznál… Természetesen van baglyuk is, de azzal nem szoktak játszani a gyerkõcök, csak leveleznek a barátaikkal és még sorolhatnám… - húzott ki rengeteg embert a listáról Black…
- Rendben, tehát maradt néhány dolgozó – olvasta le a listáról Lupin. – akik nem nõk, van gyermekük, nem dolgoznak aurori pályán, sem pedig papírügyintési szakon, és nem foglalkoznak állatokkal… Ezekbõl van, nézzük csak, 16…
- Rendicsek. – kapta ki Remus kezébõl a cetlit. - Bízzátok csak rám a dolgot, pár nap alatt végzek az egésszel.
- Hogy lennél te annyira gyors, nincs is, aki kivigyen a szigetrõl…
- Tényleg? Akkor te hogyan jöttél ide? – tette fel a nagy kérdést Rose. – Engem Jonathan hozott ide… - mosolygott vidáman a nõre Lupin. – Te aludtál még, õ pedig kapott egy levele, miszerint jöjjön értem át, és hozzon ide csónakkal. Így nem kellett félnie attól, hogy te rosszat csinálsz. Egyébként nem hagyhatja el most a szigetet, mert ha csak te mész, én kiengedhetek rabokat titokban, ha mindkettõnk megy, akkor megszökhetnek… Na, hogy mész te el? – vágott vissza Remus. Rose erre már nem tudott mit válaszolni, el kellett neki mondania az igazat. Lupinra nézett, és a férfi szemeiben látta, hogy õ már sejti a dolog nyitját, de idáig hallgatott efelõl…
- Szóval… Én animágus vagyok…
- Komoly? – csodálkozott el Sirius. – És ezt eddig miért nem mondtad?
- Mert nem kérdezted. – mosolyodott el a nõ.
- Frappáns válasz. Tehát akkor azért voltál olyan hírtelen bent abban a szobában. – húzta ravaszul mosolyra a száját Remus.
- Igen, de te erre anélkül is rájöttél volna… Mert olyan kíváncsi vagy, ugye bár… - hangsúlyozta ki a ’kíváncsi’ szót Rose. – Na, akkor én repülök.
- Szóval madár vagy…
- Igen, sólyom. De most már igazán röppenek, mert még holnapra sem érek vissza… És természetesen, hozok egy áldozatot. – kacsintott a két férfi felé, majd lassan távozott.