Ahogy kil�ptem a zuhany al�l, megakadt a szemem a szemk�zti falon. Dermedten �lltam ott, meztelen�l, �reztem, ahogy sz�vem veszett�l dobogott. Magamra kaptam a f�rd�k�nt�st, �s kirohantam a nappaliba.

Rohantam, mint akit kergetnek, egyenes Gebriel dolgoz�szob�j�ba.
Ahogy berontottam az ajt�n, egy sz�l t�r�lk�z�ben, nekimentem a f�rfinak.

- H�, h�! Mi ez a rohan�s?! –mondta, mik�zben eltolt mag�t�l.

- Valaki j�rt itt, m�g nem voltunk itthon! –hadartam.

- Mi? Honnan veszed ezt? –l�tszott rajta, hogy nem �rti az eg�szet.

- Tal�ltam valamit a f�rd�szoba fal�n.

- Mit tal�lt�l? –k�rdezte t�relmetlen�l.

- Egy �zenetet, amit v�rrel kentek fel a csemp�re. –hangom meg-megremegett a f�lelemt�l.

A k�vetkez� pillanatban m�r a f�rd�ben �lltunk.


„EGNEVER TEEWS”


Elk�pedve, remegve �lltam, �s a feliratot b�multam. Gebriel �les hangja ostork�nt csattant, a felismer�st�l.

- Van fogalmad r�la, hogy mi ez?

- Nem.

- Akkor megmondom! Ez egy anagramma! Nem, nem is! T�k�r�r�s! Igen!

Kibet�ztem az �zenetet visszafel�.


„SWEET REVENGE”


- Ki �rhatta? –k�rdeztem.

- Sejt�sem sincs. Az a k�rd�s, hogy m�g mindig itt van-e.

- A lak�sban? Na ne! –h�rd�ltem fel.

- Mi�rt? Ha komolyan gondolja, akkor nem csak �zengetni fog nek�nk. Ezt m�rpedig v�rrel �rt�k!

Beleszagoltam a leveg�be. F�mes, v�res szaga volt. M�g mindig neh�z volt �szt�n�sen �ljek a v�mp�r adotts�gaimmal.

�pp mondtam volna valami okosat, amikor �szrevettem, hogy Gebriel elt�nt mell�lem. Nagyon megijedtem, de a k�vetkez� pillanatban a hangj�t hallottam a konyh�b�l.

- Sam, ezt n�zd!

A v�mp�r a mosogat� f�l�tt �llt, �s mereven b�mult bele. K�vettem a p�ld�j�t. Az tele volt v�rrel, a lefoly� pedig be volt dugva.

- Mi a franc…? –nem tudtam magam szebben kifejezni…

Nem tudom, hogy csin�ltam, egyszeriben hallottam egy k�sza sz�vver�st. Majd felgyorsult. Nem tudtam, ki�, olyan hangos lett, hogy sz�d�lni kezdtem. Az illet� adrenalin szintje az egekben volt, f�l�ben l�ktetett a v�re.

- Gebriel… - sz�ltam.

- Mi t�rt�nt? Te is hallod?

- Sz�vver�st hallok. Nagyon hangos! Retteg, �s itt van a k�zelben.
Nem tudtam, hogy a v�mp�rok erre is k�pesek, mert Gebriel olyan gyorsan futott el mellettem, hogy csak egy elmos�dott pac�t l�ttam bel�le. Ut�na mentem, b�r nem tudtam, merre indult. A h�l�szob�ban �rtem utol, ahol dr�mai k�p t�rult el�m. Nem tudtam, hova kapjam a fejem.

A szoba k�zep�n egy sz�khez k�t�zve ott �lt Monique, szolid sminkje elmos�dott a sok s�r�st�l, karj�n egy nagy v�g�st ejtettek.
M�g�tte a sz�k t�ml�j�ra d�lve egy v�mp�r �llt.

- Sokat v�rtunk r�d, Gebriel. Ugye Monique? – hangja egyszerre volt m�zesm�zos, �s kegyetlen�l �les. Biztos ez is egy v�mp�r tr�kk. De nem ez volt a leg felt�n�bb rajta. F�l arc�t egy feh�r maszk bor�totta, mely teljesen a b�r�re simult.

- Mit akarsz?

- El�gt�telt, �s bossz�t! –hangja elv�konyult, mondhatni suttogva sik�tott.

- M�r megb�nh�dtem a v�tkem�rt. Ezt te is tudod, Julian!

- Soha, semmit nem b�nt�l meg! Amit akkor el�adt�l, az sz�nj�t�k volt! �n pedig �rjem be az �lszents�geddel, mi? Mert te mosod kezeid, mondv�n mit �rdekel t�ged, hogy t�nkretetted az �letemet! Nem a te bajod, igazam van? – sikoltotta hiszt�rikusan, mik�zben szemei villogtak, hossz�, sz�ke haja lobogott k�r�l�tte. Olyan kisug�rz�sa volt, ami fizikai f�jdalmat okozott. Mint egy l�thatatlan er�, aminek s�lya alatt �sszeroppansz.

- Mit tehetn�k m�g? Nem tudom visszaforgatni az id�t! Sz�zh�sz �v nagyon sok!

- Val�ban! Azt akarom, hogy �ld �t azt, amit �n! Hogy szenvedj!

- Akkor int�zz�k el ezt mi ketten, a l�nyt engedd el!

Monique halkan pityergett, nem �rtette, mi t�rt�nhetett sz�zh�sz �vvel ezel�tt. Teljesen �ssze volt zavarodva szeg�nyk�m, ahogy �n is.

Julian l�that�lag nem is vett �szre engem, csak akkor n�zett r�m, mikor k�zbesz�ltam.

- Ismered Moniquet?

Julian sand�n a v�mp�rra n�zett, majd g�nyosan felkacagott. Hangja s�r� keser�s�get �rasztott.

- Te nem v�ltozol! M�g mindig ilyen kis kezd� csitrikkel mulatod az id�d? Nevets�ges vagy!

- V�laszolna? –k�rdeztem inger�lten.

- No l�m, hogy felv�gt�k a nyelved! Van merszed velem feleselni?! Nos, hogy l�sd j� modor� vagyok… legyen el�g annyi, hogy nem ismerem.

- Akkor meg mit akar t�le?

- Tal�n tiszt�ban vagy a t�sz sz� jelent�s�vel, angyalom…

- K�pzelje, tiszt�ban vagyok! Engedje el!

- Nekem te nem parancsolsz, meg�rtetted? – d�he mellbe v�gott, azt hittem beszakad a mellkasom. Sokkal id�sebb lehetett, mint Gebriel. Borzalmas hatalma volt.

- Ha nem ismered, akkor…? –kezdte Gebriel.

- Jaj, milyen �rtetlen vagy! Az utc�n tal�lkoztunk, mikor ebb�l a h�zb�l l�pett ki, nem is gondoltam, hogy pont t�letek j�tt…

Julian lassan k�rbes�t�lta a sz�khez k�t�z�tt l�nyt, majd meg�llt Gebriel el�tt.

- L�tom rajtad, hogy m�g sok k�rd�sed van. Ess�nk t�l a formas�gokon, a m�ka el�tt. –d�rzs�lte �ssze tenyer�t. Hossz� ujjai, �s m�v�szi keze volt.

Gebriel nem habozott, r�gt�n elkezdett besz�lni. Gondolom, h�zni akarta az id�t.

- Mi�rt pont most j�tt�l el?

- Biztosra akartam menni. Rem�ltem, hogy sz�zh�sz �v el�g sok id�, hogy megfeledkezz r�lam.

- Rajta�t�s szer�en, ugye?

- Honnan j�tt�l r�?! – szem�tkedett.

- Mi�ta figyelsz?

- Pontosan h�rom hete. – hangzott a k�szs�ges v�lasz.

- Csak velem van valami c�lod, vagy…

- Oh, nem, itt csak te fogsz b�nh�dni. Tudhatn�d r�lam, hogy milyen szel�d vagyok, �rtatlanokat nem b�ntok. Ok n�lk�l sosem feny�tek.

- De m�gis, mi a terved velem? –Nagyon rem�ltem, hogy Gebriel nem gondolja komolyan, hogy megadja mag�t, ennek a maszkos k�p� d�gnek.

- Nem t�bb, �s nem kevesebb, mint amit �n kaptam miattad. Volt szerencs�m tapasztalni, hogy a szenteltv�z, milyen roncsol�sra k�pes, ha v�mp�rb�rrel tal�lkozik. Teszek r�la, hogy t�ged is elcs�f�tson. Ha nincs t�bb k�rd�sed, akkor mindj�rt b�cs�t mondhatsz a gyermeki sz�ps�gednek, �s a megnyer� k�ls�dnek. – szinte k�pte a szavakat. Mintha a besz�de, mozdulatai hipnotikus hat�ssal lenn�nek a jelenl�v�kre.

- Hallottad, Gebriel beleegyezett a kis j�t�kodba, igaz�n elengedhetn�d Moniquet! –hangom utat v�gott mag�nak a s�r� h�s�gben.

Julian nagyon lassan fel�m fordult. A melegben megfagyott a v�r az ereimben.

Kecses mozdulatait, mintha lass�tva l�ttam volna.

- M�r nem mehet el. Tud a l�tez�s�nkr�l. F� a diszkr�ci�! –mondta nagy vid�man. De h�t mit sz�m�t neki egy ember �lete! Hah!

- Esk�sz�m, nem mondom el senkinek!!! –bizonygatta a l�ny. Nagyon meggy�t�rt volt.
- Nekem ez kev�s, kisl�ny… - a k�vetkez� pillanatban m�r ott csillogott kez�ben egy fiola, tele szenteltv�zzel. �pp csak r�n�zett, mire lassan lecsavarodott a kupak… �vatos mozdulatokkal megl�ty�gtette, de vigy�zott, hogy m�g v�letlen�l se loccsanjon a kez�re.

Gebriel p�r l�p�sre �llt t�le, teljesen lemerevedett, mozdulatait figyelte. Monique m�r nem dob�lta mag�t a sz�ken, mintha belenyugodott volna a helyzetbe.

Ebben a pillanatban kiv�g�dott az ajt�, �s bemas�rozott Bruce.
- Mit boh�ckodtok, mikor itt hemzsegnek a d�monok??! –�gy fujtatott ak�r egy bika.

Julian mit sem t�r�dve a helyzettel Gebriel fel� loccsantotta a szenteltvizet.

Bruce, �s �n egyszerre l�kt�k el az �tb�l Gebrielt, aki t�k�letes reflexeinek k�sz�nhet�en azonnal elhajolt.

Mindh�rman a f�ld�n k�t�tt�nk ki, egy rettenetes sikolyra azonban felpattantunk, �s a hang ir�ny�ba kaptuk fej�nk. A szenteltv�z egy igen ronda d�mont tal�lt el, aki pont a v�mp�r m�g�tt lebegett. A l�ny a leveg�ben vonaglott, �s torka szakadt�b�l vis�tott, f�st�lg�tt, majd egyre b�d�s�d�tt, v�g�l a hal�lsikoly k�s�ret�ben elt�nt.
- Sz�p dob�s volt, noha nem engem tal�lt�l el, pedig felt�telezem az lett volna a c�lod… -po�nkodott, mik�zben Julian majd sz�vrohamot kapott, az idegess�gt�l. Nem volt t�bb szenteltvize. H�t igen, ez �g�s…

- T�nj�nk innen! –ord�tottam. A t�bbiek b�lintottak,a k�t v�mp�r gyorsan eloldozta a l�nyt, majd minket k�zrefogva kirep�lt�nk az ablakon. Juliannal nem tudom, mi lett.

A d�monok k�vettek minket.

- Van valami tervetek? –k�rdeztem.

- Templomba megy�nk. –jelentette ki Gebriel.

- Messze van?

- Egy saroknyira.

Megnyugodtam, hogy mindj�rt ott lesz�nk.

Cs�szva �rt�nk f�ldet, egyenesen az eml�tett robosztus templom el�tt. Gyan�tottam, hogy ez a S�t�ts�g egyh�z�nak egyik sz�khelye.

Berohantunk az ajt�n, �s bev�gtuk magunk m�g�tt. Mivel nagyon k�s� volt, nemsok�ra hajnalodott.

- Keress�nk egy papot! – sz�lt Bruce.

Az olt�r m�g�tti szob�n kopogtattuk. Halk mocorg�s hallatszott, majd egy pizsam�s, �lmos f�rfi nyitott ajt�t. �s�tva n�zett r�nk, majd r�m. Ijedt kifejez�s �lt ki arc�ra. T�rt�netesen az a pap volt, akit moleszt�ltam.

Nem mertem a szem�be n�zni, pedig �ll�thatom, gy�ny�r� tekintete volt.

- Miben…seg�thetek? – k�rdezte vontatottan, b�rsonyos hangj�n.
- A lak�somat ellept�k a d�monok. Szenteltv�zre lenne sz�ks�g�nk. Sokra!
- M�gis mennyire?

- T�bb literre.

A pap megk�v�lten �llt a k�v�n, mez�tl�b. Fogalma sem volt, hogy honnan szerezzen t�bb litert az �rt�kes „fegyverb�l”.
- Meglesz. V�rjanak itt. –utas�tott minket, majd visszament a szob�j�ba, �s becsukta az ajt�t.

Le�lt�nk az egyik padra.

Negyed �ra sem lelt el, mikor ism�t kij�tt a pap. Egy nagyobb palackot szorongatott.

- Vigy�zzanak magukra! –mondta komoran, ahogy �tny�jtotta Gebrielnek a tart�lyt.

- Menj�nk!

Bruce parancsol� tekintettel fordult fel�m.

- Sam, te maradj itt! Siet�nk vissza.

Megsemmis�lten fordultam vissza, a templom belseje fel�, nem tudtam mit kezdjek magammal. Hallottam t�rsaim t�volod� l�teit, melyeket a csarnok visszavert.

�szrevettem, hogy a pap szemben �ll velem, �s engem n�z. Val�sz�n�leg esz�be jutott, hogy nem is olyan r�g, milyen �rz�seket v�ltottam ki bel�le… K�jesen elmosolyodtam, volt egy olyan �rz�sem, hogy most sem fogok unatkozni… Ugyanakkor nagyon agg�dtam Gebriel�k�rt.

Vajon Juliannal mi lehet? –�pp ezen j�rt az eszem, mikor a pap megsz�lalt.

Nincs sz�ks�ge valamire?

- Igyunk egy te�t! –javasoltam. B�lintott. �tv�gtunk a szob�n, ahonnan kij�tt, v�gigment�nk egy hossz� folyos�n, majd bel�pt�nk a konyh�ba, �s kezdet�t vette a teaf�z�s.