Rámeredtem. Félelmetes volt és gyönyörű – milyen elcsépelt szavak! De hát így van. Ránéztem és tudtam, nekem ez a férfi kell ma éjjel. Ha belehalok is –ami nem valószínű-, ki kell csábítanom innen; és mivel én vagyok az egyetlen, akire jelenleg figyelni méltóztat, talán menni is fog a dolog.

Megint rápillantottam. Nem tudtam egyvégtében sokáig méregetni – valahogy taszította a tekintetem. Nem tudom… valahogy sugárzott belőle az indulat. Ez nem az én Severusom volt: nyoma sem volt benne a hidegvérnek. Ahogy a haja még mindig finoman lengett az aurája keltette szélben, ahogy ajkait nyalogatva kéjesen figyelte minden mozdulatom, éreztem, hogy nem önmaga.

Ez tetszett. Sokszor voltam már úgy, hogy szégyelltem, ha rámnézett. Ilyenkor általában az a kellemetlen sejtésem támadt, hogy a körülöttünk lévő tömeg tudja, hogy szeretők vagyunk. S ez, ha belegondolunk, végtelenül perverz dolog. Látnak engem, és látják a kedvesem, s tudják, hogy viszonyunk van… már csak egy karnyújtásnyira vannak attól, hogy elképzeljenek minket kettesben, s így épp csak egy lépésnyire attól, hogy végignézzék szeretkezéseinket. Világéletemben úgy gondoltam, hogy ostobaság mások orrára kötni, kivel van viszonyunk – hiszen a többit egykönnyen kiszámíthatják és elképzelhetik, akkor meg már olyan az egész, mintha be sem zárkóznánk az együttlétünk során.

Most is néztek. Őt - és a valamivel jobb helyzetfelismerő képességűek engem is. Mégsem tudhatták, hogy viszonyunk van. Nem volt! Ez a férfi egészen más, mint az én Severusom! Nagyon tetszett a szitu. Hiába figyelt a fél nagyterem, nem szégyelltem el magam, mert nem a szeretőm kémlelt engem, hanem egy idegen.

Hamar rájöttem, mit kell tennem. Tudnom kell, milyen egy igazi vámpír, tapintani, érezni, szagolni akarom, hogyan és miképp különbözik tőlünk, emberektől. Csak én és ő – senki más.

Lassan felemelkedtem helyemről, és pillantásommal szinte szuggerálni kezdtem. Fájt a tekintete. Aztán elfordítottam a fejem, és kisétáltam a teremből. Meg mernék rá esküdni (Potter életére legalábbis), hogy végig rajtam tartotta a szemét. Lehetséges, hogy a vámpírok éppúgy vonzódnak a finom selyemruhákhoz, mint akárki más, de az is elképzelhető, hogy csak egyszerűen a bosszún törte a fejét, és úgy döntött, ezúttal nem az ,,ártatlan” griffendéleseken tölti ki a mérgét.

Nem is kívántam, hogy Miss Grangert zaklassa ezen az éjszakán.

Bár ellenkező esetben legalább eltűnne a kisasszony neve elől az ártatlan jelző.

Úgy becsaptam magam mögött az ajtót, hogy csak úgy dörgött. Most már felgyorsíthattam lépteimet; keresztülrohantam az előcsarnokon, és futásnak eredtem a pince lépcsői felé. A fokokat kettesével vettem, és éppenséggel rohadtul reménykedtem, hogy nem csak én sietek így.

Dumbledore már biztosan kidobta. Ki kellett, hogy dobja. Kedves ember, öreg ember, de attól még nem nézne el olyasmit, mint a diákjai pszichopata meggyilkolása. Vagy félreismertem volna?

De ha már rég kivágták a teremből, mért, mért nem jön utánam? Ha sajnálja elhasználni a véremből nyert energiát, váltson jegyet a Roxfort Metróra oder etwas.

Jut eszembe, Umbridge. Ha már a metrónál és annál a régi délutánnál (és az ehhem-ehhemnél) tartunk – hol van Umbridge? Tökéletesen eltűnt, felszívódott, elpárolgott, szublimált, további kémiai kifejezések, satöbbi, satöbbi. Persze, biztosan beteg. Ki nem hagyna egyetlen napot sem, hogy elrontsa az étkezéseinket a ronda békapofájával, amit, megjegyzem, már kezdek megszokni, úgyhogy szívás, már nem tudja elvenni a nemlétező étvágyam. Sev persze időnként roppant nihilista arcberendezéssel ücsörgött a közelében – na persze, közelről azért mégiscsak nehezebb lehet elviselni.

Mindebből azt a következtetést vonom le, hogy ’Bridge valószínűleg hazautazott egy kósza menetre szerencsétlen áldozatához, akitől az éjszakája szebbé tevését várja – így jövőre már nem lesz olyan mézesmázos idegroncs, mint eddig.

A másik lehetőség, hogy holtan fetreng a gyengélkedőn, a kibírhatatlan természete elleni orvosságért nyüszítve.
Más most valahogy nem jut eszembe; persze az is lehet, hogy beosztották szexrabszolgának, és ezen a héten ő a soros a tanári asztal alatt a nagyteremben. Megfigyeltem, hogy egy-két tanár mindig hiányzik a helyéről az étkezések ideje alatt. De valószínűnek tartom, hogy Severusom nem vállalna el ilyen szájbarágós munkát, hogy finom és nőies legyek; pedig ő is elég sokszor ellóg az ebédről. Tehát ’Bridge sem az asztal alatt osztja a kielégülést, valószínűleg testhezállóbb dolgokkal van elfoglalva mostanság, azért nem jelenik meg sehol nyilvánosan.

Talán beszorult a saját vécéjébe, és senkinek sem hiányzik annyira, hogy megnézze, mi van vele, és kiengedje. Levonva a konzekvenciát, szomorú a gondolat, hogy esetleg én is hasonló halálnemmel fogok elpatkolni. Kibírhatatlanságom az övével versenyzik. Nálunk már csak Sev viszi magasabban a pálmát… bizony, nemcsak hogy viszi, még magasan a feje fölé is tartja, ahogy hallom. A népszerűségi indexe valahol a Véres Báróé és Voldemorté között mozog.

Van valami hihetetlenül vonzó a közutálatnak örvendő tanárokban. A tény, hogy bármikor büntetőmunkára küldhetnek, és alaposan elnáspángolhatnak e címszó alatt, mégse döbben meg a viselkedésükön senki… nos, felkavaró, és valljuk be, bizsergető gondolat. Bár én nem sok tapasztalatot gyűjtöttem ezen a téren; senki nem küldött még büntetőzni Snape-en kívül. Az ő büntetői pedig olyanok, mint a szombat estéi. Értelmetlenek és fárasztóak. Sosem volt hajlandó megdugni büntetőmunka címszó alatt. Hihetetlenül diplomatikus, és mindent a maga dobozába pakol: nála az iskolai dolgok még véletlenül sem keveredhetnek a hálószobatitkokkal.

Ha már félórája róla filózunk, nem értjük, miért nem jön már. Gollam és én igazán kíváncsiak vagyunk, mit művel odafönt. Talán mégiscsak kiirtotta az egész iskolát. Na, azért Dumbledore-t mégse ölné meg. Túlságosan öreg a vére. Fogadjunk egy rekesz lombikba, hogy rosszízű is. Szerintem még szúnyogok sem szállnak rá.

És igen! Lőn. Lépteket hallok. Ütemes, gyors, halk koppanású lépések. Félrehúzódom Snape-em szobaajtaja mellé, és buzgón fürkészem a semmit. Igazán érdekelne, miért késett ennyit.

Valóban ő az. Mellémpenderül, és nekinyom a falnak. A levegő úgy kiszorult a tüdőmből, mintha legalábbis sellők fojtogatnának a sötét tó mélyén.

A rámeredés segíthet-e? Rámeredtem. Én nem látom az ő szemeit, legalábbis nem tisztán; de biztosra veszem, hogy ő látja az enyémeket. Úgy kell neki: megérdemli, hogy lássa, mennyire kigúvadtak. Hogy a félelelemtől vagy az oxigénhiánytól, nem különösebben rejtély, elvégre nem vagyok egy félős típus. Valahogy megrohant a biztonságérzet, hiszen csak a szeretőm akar megölni, senki más, őt meg csak leszerelem valahogy…

Valamit engedett a szorításon, én meg azonnal hozzábújtam, mint akit löknek. Hm, hiszen lökött is vagyok vagy mi a szösz, igazán nyugodt lélekkel viselkedhetek úgy és mozoghatok olyaténképp, mintha löknének. De már megesküdtem a griffek üdvére, hogy felhagyok az ostoba szóviccekkel, főleg ha más dolgom van, így…

Csókol. Abba kéne hagynom a belső elmélkedést, de egyszerűen nem megy, feltolultak bennem a gondolatok. Például eszembe jut, hogy ha életében bárki is így megmolesztálta volna McGalit, nem lenne ilyen savanyú. Vagy hogy Umbridge biztos azért vonult betegállományba, mert véletlen rákacsintott valaki.

Nem, nem, ezt nem lehet kibírni. A melleimet markolássza, és úgy harapdálja az ajkaimat, mintha legalábbis Tibetbe készülne. Nem akarom útravalóként végezni, így lassan elkezdek hátrafelé slisszolni; de nemigen jön be, ugyanis Sevi végtelenül ravasz és jön velem. A tolatás így nem tűnik különösebben értelmes időtöltésnek, ebből következően abbahagyom.

Vér ízét érzem a számban – hát még ő az övében, elvégre ő harapott meg engem, az istenfáját! Próbálom kiszakítani magam a karjaiból, és kezemmel keresem a hátam mögött az ajtókilincset. Na nem mintha nem lenne bezárva a lakosztálya – erről ennyit.

Az igazat megvallva izgat a helyzet, csak attól tartok, ez után az eset után nem lesz többé szükségem Labellóra, ha elharapódzik a folyosón belüli erőszak.

- Várj, várj! – nyögöm, ahogy egy pillanatra levegőt vesz. Jobb kezemmel befogom a szám, és kétségbeesett szemekkel körbekémlelem a környezetem azon részét, mely az ő takarásában a látóterembe esik.

Türelmetlenül kivágja az ajtót –úgy tűnik, neki engedelmeskedik, hiszen mégiscsak ő lakja a helyiséget, nem?-, és belök rajta, mint egy félig már merev hullát. Bár, tekintve az ő állapotát, mégiscsak én vagyok lemaradva.

Felmordulok. Igazán szép ívű repülést tudhatok magam mögött az ajtótól a padlóig, de nem tölt el különösebb megelégedéssel ez a tényező. Mivel nem készülök műeső-bajnoknak, inkább megmaradnék a saját két lábamon.

Most azonban nem sok lehetőségem van. Filmekben látni az ilyesmit, hogy zuhanás, aztán a csaj elkezd hátrafelé kúszni rákjárásban, ahelyett, hogy felpattanna és elszaladna. De rájöttem, hogy azért nem áll fel, mármint a csaj, mert ha kihúzná magát, lefejelné a (leendő) gyilkosát, akinek a kezében esetleg egy éles bárd vagy balta is tartózkodik, s azonnal lesújtana, amint a gonosz emberke fájdalmat érezne értékes nyaki végében.

Én is inkább hátrafelé kezdek kúszni, és baromira nem érdekel, izgató látvány vagyok-e vagy sem –utóbbi jelenleg előnyösebb lenne-, minden energiámat és zsenialitásomat a menekülésre összepontosítom. Jól van, jól van, én vártam meg, ráadásul én csináltam belőle vámpírt, de a fene se gondolta volna, hogy ilyen falánk lesz!

Milyen remek ötletei támadnak az embernek így estefelé…

- Menjünk a gyengélkedőre! – Amint a kiáltás elhagyta a számat, teljes erőből lábon rúgom –gáncsolásféle akart lenni-, aztán egy gyönyörű vetődést követően az ágy mellé ugrom. – Biztos, hogy vannak ott páran!
- Minek? – kérdezi elfúló hangon, és ismét közelíteni kezd felém.
- Állj! Vért akarsz vagy szexet? – kiáltok rá; immár a falhoz simulok, (el)settenkedésre készen. Ha kell, elfutok megint.

Rámnéz, azzal az átható pillantással, amitől még a vesekövem is leesik. – Vért – leheli a szót magától értetődően.

Egy csepp szégyenérzet sincs benne, hogy halál merev, és mégis a vért választja az én ellenemben. Ám legyen. Akkor B terv.

- Tudok neked szerezni – dorombolom ravaszul, és följebb húzom a talárom gallérrészét, hogy ne világítson a nyakam fehérje a fáklyafényben.

Mivel megrázta a fejét, én ezt kétkedésnek vettem. A továbbiakban nem pazarolnám a szót arra, hogy elbeszéljem, hogyan és miképp vettem rá, hogy jöjjön velem. A gyengélkedő ajtaját nyitva találtuk – Pomfrey nélkül. Severus minden kétséget kizáróan tudja, hová tűnt Dumbledore, az egész tanári kar, a javasasszony, a diákok – de tartok tőle, hogy nem lesz túl szalonképes ma este.

Gyorsan körbepillantottam a helyiségben, miközben Severus hátulról átölelte a derekamat, és a hajamat simogatta ajkaival –jobb híján, mivel a hosszabb tincseket szándékosan odasimítottam a nyakamra, hogy ne érezzen túlságosan erős késztetést a megharapásomra.

Még sincsenek olyan sokan errefelé. De egy alak ott fekszik az egyik ágyon. Odasietve megállapíthattam, hogy kedvenc agresszivitást fokozó tanerőnk, Umbridge az. Merev tagokkal, elnyúlva pihen, szeme görcsösen lehunyva.

Egy pillanatig gondolkodtam csak, szabad-e ezt megtennem. Aztán ráhajoltam a kövér nyakra, és elsimítottam róla a szürkésbarna hajszálakat.
- Igyál – húztam közelebb kedvesem, aki immár tényleg nem bírt magával. A nő meglátásakor arcán végigfutó fintort hamar felváltotta a leküzdhetetlen vágy. Mindketten a finoman lüktető ereket figyeltük a rózsaszínes bőrön – kerek két másodpercig.

Akkor végighúzta rajta hosszú ujjait, és lehorgasztotta a fejét.

Átfutott rajtam némi kötelességtudat, és gyorsan átgondoltam, mi is lenne velünk, ha Severus most átharapná a minisztériumi küldött torkát.
Semmi jó… Belekapaszkodtam fekete hajzatába, és még épp időben elhúztam őt áldozatától.

- Ne itt – suttogtam, és a nő jobb karja után nyúltam. – Itt.

Ujjaimmal körberajzoltam azt a helyet, ahol a dolgot gondoltam. Severus visszanyert egy keveset régi realitásérzékéből, és komolyan bólintott. Lassan lehajolt, és fogaival sebet ejtett ’Bridge-en. Legalábbis ez volt a sejtésem, mert nem hiszem, hogy csókkal illette volna a karját. Én ezzel egyidőben Silenciót mondtam a magatehetetlenül fekvő tanerőre, majd egyből ráküldtem egy erős altató átkot, nehogy még véletlenül felébredjen a végén.

Elégedetten simogattam Severus haját, miközben ő ivott. Lám-lám, megoldottam a dolgokat: Umbridge-nek jut a véráldozat-rész, és nekem a szex. Ki mondta, hogy nem vagyok zseni? Szembeköpöm.

- Gyönyörű vagy – jegyeztem meg csak úgy felvezetésképp; reméltem, hogy lassan abbahagyja a szívást.

Álmosan felemelte a fejét, és végigézett rajtam. Szája csücskében elindult egy vérpatak; óvatosan csordogálva célba vette az állát. Odanyúltam, két ujjal megemeltem kedvesem fejét, és megfontoltan csókolni kezdtem. Éreztem az ízt, amitől az ő keze még mindig remegett. Az enyém is reszketni kezdett. Lezártam a csókot; Severus megnyugodva visszatért táplálékához –már nem éhségből, csupán a gyönyörszerzés kedvéért-, én pedig tétován hátrabillentettem a fejem, és egyre borzongtam.

Nem telhetett el sok idő –Umbridge még élt-, mikor, felocsúdva kábulatomból, szelíd erőszakkal elhúztam Snape fejét a tanárnőtől. Mindketten fáradtak voltunk és részemről kissé csalódottak is. Rá kellett jönnöm, hogy a vámpír, ha szeretkezik áldozatával, mindenképpen vérét veszi – de ha valakinek vérét veszi, nem feltétlenül létesít vele testi kapcsolatot is. S bármi légyen is, ma este én már nem kapom meg őt. Csillapította éhségét.

Nos, talán inkább örülnöm kéne, hogy csupán ivott a varangy véréből, s nem művelt a hölgyeménnyel semmi mást.

Azt vártam, erősebb lesz tőle – de nem, az erekciója lelohadt, a haja lobogása szűnni látszott, az arcába pedig költözött némi szín. Körmei sem voltak már halványlilák, mint egy hypoxiásnak, egészségesebb árnyalatot vettek fel. Egész testtartása, lélegzetvételei, tekintete nyugodtabbnak látszott – ellentétben velem. Én kimerült voltam, zavart és kétségbeesett. Túl sok tapasztalatot szereztem ma, hogy úgy mondjam. De megúsztam, hogy metélt húsnak nézzenek.

Jut eszembe, ’Bridge még mindig szépen vérzik. El kell látnom, mielőtt kecsesen távozunk ebből az istenverte szobából. S miután beforrasztottam a sebeit, belezuhanok majd az ágyba, és a mindenhatónak sűrű imákat rebegve mondok köszönetet azért, hogy egész testem ép maradt. Már megnéztem azt a néhány zúzódást, melyeket a padlóra kenődésemkor szereztem, és kifejezetten esztétikusnak találom őket.

Holnap majd megmosolyogtatom Severust azzal a képtelen hazugsággal, hogy ő bántott engem. Habár lehetséges, hogy emlékezni fog a történtekre.

Lekísértem a szobájába. Úgy bolyongott, mint egy mugli, aki kísértetet látott. Látszott rajta, hogy ha pár percen belül nem ér ágyat, hát kinevez valamit –a padlót- annak. Támolygott és rám támaszkodott, borzasztóan gyengének és sebezhetőnek tűnt.
Az ajtóban még egyszer magamhoz vontam és átöleltem. Csókolni is akartam, aztán rájöttem, hogy jobban jár, ha előbb elvonszolom az ágyig. Bizonyára kezd múlni a bájital hatása, azért nem reagál megfelelően a vámpíri táplálkozásra.

Odaérve be kell lökni az ágyba, ami számomra nem is nagy csoda. Nem tudná betájolni, merre van. Egész testemmel föléhajolok, és pár pillanatra ránehezedem. Elhaló nyögéssel válaszol, és bal kezével eltakarja a szemét. Tartok tőle, hogy kiütötte a bájital. Lehajtom a fejem, és hosszan megcsókolom. Eleinte aprókat ficánkolva megpróbált kiszabadulni az ölelésemből – aztán feladta: egyértelműen én voltam most jobb erőnlétben. Holnap valószínűleg a másnaposság tüneteivel fog ébredni; de addig is, kínozzuk meg egy kicsit áldott jelenlétünkkel. Lustán forgatom nyelvem a szájában; ő már arra sem veszi a fáradságot, hogy levegő után kapkodjon. Elengedem, és kéjes mosollyal figyelem fáradtan csillogó szemeit.

- Ezt még megkeserülöd – suttogja dacosan, és végre erőt vesz magán: oldalra fordítja a fejét.
- Már keserülöm – duruzsolom a nyakába, és ismét teljes testemmel ránehezedem. A fene egye meg, miért ütötte ki a vér?

Erőt vesz rajtam a csakazértis, két oldalt átvetem rajta a lábaim, közéjük fogom, és egy pillanatra megemelkedem – feltűröm a talárját, és szépen visszacsücsülök. Felmordul, és mikor juszt is ficeregni és tekeregni kezdek, elhúzza a száját. Lovaglómozdulataim még sosem kaptak ily csekély mértékű elismerést. De vagyok olyan makacs, mint ő maga, így továbbra is mozgok, és egyre erősebben szorítom csípőjét lábaim közé.

Végül megunja a mesterkedésem, lassan felül fektéből, és lehengerít magáról. Nem tiltakozom, bár igen bágyadt mozdulatokkal tette ezt, s a legkevésbé sem győzött meg arról, hogy kettőnk közül most ő a domináns fél.

Severus feltápászkodik, és támolygó léptekkel odasétál az egyik polchoz. Leemel róla egy sötétkék bájitallal teli lombikot, és jót húz belőle. Nem ismerem a szert, tulajdonképpen még nem készítettük együtt, én egyedül meg végképp nem. De bánom is én, bármily potencianövelő kórság is legyen, csak Sev szeressen engem ma éjszaka.

- Te akartad – suttogja immár egészen közelről. – Saját fejlesztés – leheli a nyakamba, miközben végigsimít a mellkasomon, s levezeti kezét a derekamig.
- Ne fáraszd magad az előjátékkal – fáradtan mosolygok. – A fönti bemutatód Umbridge-dzsel éppen elég volt.
- Nem hinném, hogy túl erotikus volt – görbül felfelé a szája sarka.
- Ellenben rohadt ijesztő, és az ilyen helyzetek olykor kifejezetten serkentően hatnak rám. – Látom, hogy kinyilatkoztatásom vajmi kevés hatással volt rá. Elkezdte kifűzni a ruhámat, és többször egymás után végigsimított a derekamon; szerintem nem is nagyon hallotta, hogy beszélek.

Végül átkulcsolja a derekam, és felemel. Lassú léptekkel az íróasztalához visz és felültet rá – már vannak sejtéseim. Elém áll, és vontatottan csókolni kezd. Gyorsan visszacsókolom, nehogy meggondolja magát – szemfoga megint megsebez, és én rémülten húzódom vissza. Kéjesen elmosolyodik, és lehúzza rólam a bugyit. Kissé körülményes a dolog, elvégre még én se ismerem ki magam a gyors bugyilehúzás terén, amilyen cselesre és leküzdhetetlenre gyártják a női fehérneműket. Legalábbis fél kézzel elég nehéz leküzdeni, főleg ha rajta ülök.

Mindegy, azért sikeresen túljutottunk ezen is. Levágja a földre, aztán gyorsan megcsókol. Nem éppen gyengéd hangulatban van. A talárját is csak egyszerűn széttépte a gombok mentén.

Már éppen próbáltam ellágyulni, mikor hirtelen megragadott, és –nem tudok erre mit kitalálni- leb*szott a földre, hogy csak úgy nyekkentem. Azt hiszem, ez volt az erotikus meglepetés – nem igazán tudtam díjazni. Fáj a fenekem!

A lábaim közé térdelt, és egészen közelről az arcomba bámult. Kezdtem magam kellemetlenül érezni. Hozzámnyomta az ágyékát, és erős nyomatékot adva szavainak, taszított rajtam egyet: - Szerinted jó ötlet volt?
- Mmm… mi? – nyögtem fel, bár tudtam, ó, a francba. A méregkeverés visszaüt.
Erősen belémhatolt, és teljesen hátradöntött a földön. Kétoldalt megtámaszkodott a tenyerén a mellkasom mellett, és még mindig a szemeimet fürkészte. – Szerinted?

- Jól van na! – kiáltottam fel, ahogy az egyik lökés különösen keménynek bizonyult. – De heccnek jó volt!
Rohadtul fájt a hátam, és egészen elgémberedett a csípőm. Severus egyre gyorsabban mozgott, és vajmi keveset törődött a romantikus felvezetéssel. Beletúrt a hajamba, s annál fogva leszorította a fejemet a földre. Erekciót akartam? Megkaptam!
Ó, a francba.

Lassan elkezdett tetszeni a dolog. Naná, mit is várhatnánk egy ilyen csodabogártól, mint én, mint hogy csípi, ha földbe döngölik. A lökések most lassúak és kéjesek voltak, mintha a férfi, aki eleinte megalázni akart, kezdett volna megbocsátani. Nem sóhajtoztam –minek-, de a zihálást nem tartottam vissza. Széttártam a karom, és tulajdonképpen –vicces- úgy feküdtem ott, mint aki épp hóangyalkát akar csinálni nyáron a padlón. Statikus maradtam, és próbáltam szinte szobormerev lenni: megértettem, hogy ez a büntetésem a mai csínyért. Félúton az orgazmus felé azonban már nem tudtam fékezni magam: beletúrtam szeretőm fekete hajába, és erősen kapaszkodtam belé, míg ő hol távolodott, hol közeledett felém. Felszisszent, mikor egy ilyen alkalommal sikeresen megszabadítottam fél tucat hajszáltól. Elkapta a csuklóm, és leszorította a földre, a fejem mellé. Felnyögtem, ahogy felfogtam a helyzet lényegét: lefogott engem!

A hátralévő utat viszonylag gyorsan tettem meg. Görcsösen visszatartottam minden hangot, főleg, mióta egyszer sikoltottam egyet, és Sev fél kézzel befogta a szám. Kissé ködös agyamon átfutott a lehetőség, hogy akár feljelenthetem kedvenc tanáromat erőszaktevésért – a gondolattól végigbizseregtem, és még jobban élveztem a játékát. A csípőm ütemesen rángatózott, ha már testem többi része nemigen kapott esélyt a szabad mozgásra. Lábaimmal görcsösen átkaroltam Severus derekát, mire ő gúnyosan felciccent, és egyetlen gyors mozdulattal lefejtette őket magáról. Szétfeszített végtagokkal, összeszorított szájjal kellett alatta feküdnöm, és rohadtul nem élveztem volna, ha… Ha. Nos, élveztem. Visszatért a csuklómhoz, és ismét leszorította; úgy tűnik, eldöntötte, hogy nem hagy nekem lehetőséget.

Mikor lihegni kezdtem, szájával apasztotta el halk sóhajaimat – nyelvét durván végigjártatta a számban, majd gyors csókot nyomott az ajkaimra, és beléjük harapott. Éreztem, hogy azért megpróbált óvatos lenni –bár esze ágában sem volt mutatni ezt-, de belém nyilallt a fájdalom. Ekkor öntött el a kéj… nem… nem hiszem, hogy a harapás… hogy a vérnek köze van hozzá. Véletlen volt, és… persze rossz volt az időzítés, így úgy tűnhet… hogy tetszett.

Még percekig mozgott bennem, s csak aztán élvezett el. Talán tudtomra akarta adni, hogy független tőlem, hogy sokáig bírja; nem tudom. De amint utolsót rándult a teste, hozzám simult, és sietősen belemélyesztette fogait a vállamba. Ez már sok! Okítás? Rendben? Büntetés? Akár. De ez az ostoba szado-mazo játék…

Nem. Szívogatni kezdte a sebet, én meg felkiáltottam a meglepetéstől és a fájdalomtól. Hirtelen felindulással eltaszítottam őt magamtól, és zihálva, négykézláb hátráltam a falig. Most mit tegyek? Rámeredek, mint egy sarokba szorult állat. Mosolyogva nyúlt a ruhája után, és a talárját maga köré kanyarítva indult el felém. Sosem szeretett meztelenül járkálni – úgy tűnik, szokásai egy részét ma éjjel is megőrizte.

Kinéztem az ablakon. Már sötétedett. Visszanéztem Rá, majd inkább a ruháimra pillantottam. Lassú, vontatott mozdulatokkal felálltam, és elkezdtem kutatni az egyenruhám zsebében. Csak jobb kézzel, mert a bal vállam még mindig sajgott.

Végre megtaláltam az órám; felegyenesedem és rábámulok. Éjfél?! Hiszen este nyolc körül kezdődött a vacsora!

Mondhatjuk, szépen elütöttük az időt. Csak tudnám, mért érzem úgy, mintha engem ütöttek volna el. Mintha egy egész kamionsor ment volna keresztül rajtam.

A vér lassan szivárog a sebemből. Severus meg felkelt és fel-alá járkál a szobában. Hirtelen mégiscsak elhatározásra juthatott, mert odalépett hozzám, és maga felé fordított. Azt reméltem, bocsánatot akar kérni, vagy valami hasonló – de aztán a szemébe néztem, és lemondtam erről. Írisze szinte izzott a sötétben; lehorgasztotta a fejét, és egykedvűen nyalogatni kezdte a sebem. Eltoltam magamtól, és elvánszorogtam az ágyig. Alig tudtam emelgetni a lábam. Órák hosszat szeretkeztünk (nem, nem ez a legjobb szó rá) vagy csak nekem esett ki az idő?

Így, összegömbölyödve és a plafont bámulva, nem is érzem magam olyan rémesen. A fekete árny idesiklott hozzám, és Severus habozás nélkül mellém feküdt. Átkarol –talán mégiscsak meg akar vigasztalni…-, majd ismét a sebemhez hajol. Ördög és pokol! Lelketlen dög. És én szeretem.

Micsoda pech.

- Mi volt az… az a bájital? – szólítom meg emelt hangon a plafont.
- A tied eléggé legyengített – hangzik a nyakam tájékáról. – Ez amolyan… hm…
- Erősítő? – kérdeztem somolyogva.
- Úgy is lehet mondani.

Felé fordulok, és arcom a párnába temetem.
- Nem hat, ha nincsenek meg az alapok – sietett menteni a becsületét. – És nem potencianövelő, bármit is hiszel.
- Ááá, szóval a járkáláshoz kell – jegyzem meg csípősen. – Hogy fel tudj állni, mi?
- Szerintem jobb, ha ma már nem szólalsz meg. – Egy utolsót szívott a sebből (megint felnyögtem a fájdalomtól), majd elfordult tőlem, és magára húzta a takarót.


Könnyes szemmel meredek az éjszakába. Még mindig sajog a vállam. Halkan feltápászkodom, és a félhomályban Severus fölé hajolok. Pont úgy fekszik, hogy ne lássam az arcát; valószínűleg már alszik.
Csendesen feltápászkodom és a fürdőszoba felé veszem az irányt. Egek, de szar nekem. A csap fölötti tükörben rábámultam magamra: arcomon tűzrózsák égnek, de szemem alatt a fáradság szürke billoga. Szám szélén vörös foltocska: vér.

A csókjától lehet, vagy attól a mocsok harapástól, amivel fájdalmat akart nekem okozni közben. Lassan végigsimítom, majd inkább lenyalom, s közben mereven figyelem a vállam. Elég csúnya seb. Visszapillantok az arcomra: furcsa bizsergés fog el.

Keserűen elmosolyodom, s a következő pillanatban elképedten a tükörmásra bámulok: szemfogaim majd fél centivel hosszabbak a többinél.

Azt hiszem, át kell gondolnom pár dolgot ma éjjel.