3.fejezet- Bruce
Lefelé zuhantam a tetőről a hálóingem lobogott rajtam. Tudtam, nemsokára megszűnik a fájdalom, megszűnök létezni. Elérem a végállomást. A másodperc töredéke volt. Suhogást hallottam, aztán valaki alulról elkapott, mielőtt földet értem volna. Olyan hirtelen történt. Csalódott, meglepődött voltam. Mikor kinyitottam a szemem, egy férfi karjaiban voltam aki REPÜLT! A házunkat már rég elhagytuk. Nagyon gyorsan haladtunk, ezért a tájat csak elmosódva láttam. Éreztem ahogy lassít, majd egy átlagos angol ház hátsó kertjébe ereszkedett velem, aztán lassan földet értünk. A fájdalmamról teljesen megfeledkeztem. Szürkéskék szemei olyanok voltak, mint a leghidegebb, legerősebb acél. Tekintete szigorú volt, komoly. A hátsó ajtón át bevitt a házba. Felvitt az emeletre, és egy ágyra fektetett. A ruháját még mindig nem tudtam megfigyelni. Odahúzott egy széket az ágy mellé, és leült velem szemben. Én dermedten feküdtem ott. Aztán halkan, de tisztán így szólt: -A nevem Bruce. Segíteni szeretnék. Ahogy ezt meghallottam, felültem az ágyban. Ugyanakkor nem értettem, az egészet. Hogy tud repülni?! Hogyan tudna segíteni? Némán figyeltem, és az arcát mustráltam. -A kérdéseidre mindjárt válaszolok, csak arra kérlek, Samanta, hogy ne szólj közbe, míg beszélek!- bólintottam. Honnan tudja a nevemet? Egyre zavarosabb a helyzet. Nagy levegőt vett, majd belekezdett. -Régóta ismerlek, és szinte mindent tudok Rólad. Látom a gondolataidat. Így tudtalak megmenteni, de a megmentés itt nem ér véget. A beleegyezésed kell ahhoz, hogy segíthessek. Amit most mondok furcsa lesz, de minden szavam igaz.- kételkedtem ugyan, de amit a tekintete mondott, azt sugallta, hogy nem akar rosszat. Bíztam benne. -199 éves vagyok. 180 éve vagyok vámpír.- mikor ezt meghallottam, elkerekedett a szemem. Feltétel nélkül hittem neki. Mindig is szerettem a horrort, a vámpírokat, és a sötét dolgokat, de nem hittem volna, hogy, mindez létezik. Nem szóltam közbe, Bruce fojtatta. -Ez a ház egy ember barátomé. Kevés ember tud a létezésünkről. Nos, a tárgyra térnék: Volna egy ajánlatom a számodra. Ha vámpírrá változtatlak, megszabadulsz a betegségedtől. Jóformán nem is leszel többé beteg. Lassabban fogysz öregedni. Erősebb leszel, az érzékszerveid kifinomulnak. Megtanítanálak vadászni, repülni, és mindenre amire szükséged lehet a boldogulásodhoz. Persze nem kell rögtön válaszolnod- szabadkozott.- Most már bátran kérdezhetsz.- mondta, és bíztatóan rám mosolygott.
|