2.fejezet- A tetőn
Az elhatározás, és a cselekedet.
Már besötétedett, mikor Sam édesanyja bement hozzá, hogy jó éjszakát kívánjon lányának, de Samanta nem volt a szobában! Susan megpillantott az ágyon egy levelet. Félelme beigazolódott, miután gyorsan elolvasta: Búcsúlevél volt. Tehetetlenségében felsírt, mire Steve, a férje berontott hozzá. Végül a tetőn találtak rá. Toronyházban laktak. Szülei sírva, könyörögve kérlelték lányukat, akinek még volt ereje eljutni idáig. A tető legszélén, Susannal szemben állt, mögötte pedig a halálos mélység tátongott.Hálóingét a szél tépte. -Sam, ne csináld ezt, könyörgünk! -Sajnálom. -Szívem, tudjuk, hogy nagyon fáj, de kérlek ne tedd ezt! Nem ölheted meg magad a szemünk láttára.- Susan ekkor végleg összeroppant. -Soha ne felejtsétek el: Örökké szeretni foglak titeket!- Samanta legszívesebben lemászott volna onnan, nem akarta ezt tenni velük. Odafutott volna szüleihez, és a világ végezetéig csak ölelte, puszilta volna őket. Soha többé nem fogja viszontlátni szüleit. De nem akart nehezíteni a helyzetet, nyújtani a búcsúzást. Mindhárman zokogtak.
-Miattatok bírtam ki idáig, de már nem megy… Szeretlek benneteket!- mondta elfúló hangon, és egész testével hátradőlt. Mindvégig szülei szemébe nézett. A két felnőtt odafutott, ahol még egy pillanattal ezelőtt a lányuk állt. Elszörnyedve a mélységbe néztek. A betonon nem volt senki, csak a szemüket meresztgették. Samantát soha többé nem találták meg…
|