Már eltelt pár hónap, mióta Rose kilépett a Black lakás ajtaján, és elment volna a Minisztériumba dolgozni. Azóta sok minden változott. Rose szinte minden nap ellátogatott a Black lakásba, nem csak Harry miatt, hanem Sirius miatt is. Ilyenkor mindig sokat beszélgettek. Pár hét múlva Rose odaköltözött Siriushoz, aki rá egy hónappal megkérte a nõ kezét. Rose természetesen igent, mondott, és már ki is tûzték az esküvõ napját, amire minden értelmes rokon és barát meg lett hívva. Köztük Remus is, aki eközben rátalált egy nõre, aki olyannak fogadja el, amilyen. Õ volt Nicol. Nicolnak már volt egy lánya, Feny, aki az elõzõ férjétõl volt, csak õt megölték a halálfalók.
Tehát minden szépen alakult a Black családban.
Ezen a napon Harry éppen felpróbálta a ruháját, amit majd az esküvõn fog majd viselni, mint kis koszorús legény. A tükör elõtt állt, és fintorokat vágott a ruhához.
- De ez nekem nem tetszik! Pocsékul áll. – nyavalygott Harry.
- Pedig jól áll neked. Nem tudom, hogy mi a bajod vele.
- Az egésszel van bajom. Én ezt nem akarom felvenni!
- Na de Harry, csak nem mehetsz meztelenül az esküvõre. Vagy egy szál gatyában akarod kinevettetni magadat?
- Nem. – sóhajtott Harry. – De akkor legalább ne kellene azzal a Fenyvel együtt dolgoznom.
- Én kedvelem a kislányt. Haragszol rá?
- Igen. – vágta be a durcát Harry.
- Na és miért ha szabad kérdeznem.
- Mert. – próbálta lezárni a dolgot Harry, de nem ment olyan egyszerûen.
- Mindennek van oka Harry. Miért nem szimpatizálsz vele?
- Mert lány. – fogta rá a legegyszerûbb dologra a fiú. Rose elnevette magát.
- Pedig én mondom, jól áll neked az öltöny.
Ekkor azonban ajtózár hangja hallatszott lentrõl.
- Megjöttem! – szólalt meg egy férfias hang.
- Sirius! – kiáltott fel Harry, majd futásnak indult le a lépcsõn. Rose követte a kis Potter, egészen a bejárati ajtóig.
- Szia Harry. – kapta föl az ölébe a gyerkõcöt Sirius… - Hú, hogy ki vagy öltözve kisöreg. – nézett végig a gyereken.
- Látod hogy örül neked… - ért oda szépen lassan a nõ.
- Tudom. – csókolta meg Rose-t Sirius.
- Fúj! – fordult el Harry. – Legalább ne elõttem nyalakodnátok… - Ezen a két felnõtt nagyon tevetett.
- Te kis pondró. – nyomott egy barackot a fiú fejére. Na menj, és öltözz át, mert indulunk. – rakta le a földre Harryt, aki el is indult, de pár méter után visszafordult, hogy kérdezzen valamit.
- Sirius, szerinted hogy nézek ki?
- Jól. Nagyon jól. – dícsérte a fiút, aki lehorgasztotta a fejét, és csak ennyit mondott mielõtt futásnak eredt a szobájába átöltözni.
- Ez nem fer, ti összejátszotok ellenem!
Miután Harry felrohant a lépcsõn, Rose és Sirius átmentek az elõszobába, hogy megbeszéljék, mi történt ma a Minisztériumban. Ugyanis Sirius munkát kapott a Mágiaügyi Minisztériumban, mint Auror. Egyenlõre jól halad, mert mióta Harry és Rose a közelében élnek, forrófejûsége és hírtelen dühe visszahúzódott. Most már elõre meggondolja, mit tesz, és gyorsan tud dönteni két fontos dolog között. Csak mivel még az elején tart, mindent le kell írnia.
- Tehát ma sok dolgod lesz… - sóhajtott Rose.
- Igen. 10 oldal írnivaló, az tényleg nem semmi.
- Biztos, hogy el akarsz jönni velünk? – kérdezte tétován Rose. – Mert itthon is maradhatsz, és akkor biztosan meg tudod csinálni a munkád, ha az annyira fontos.
- Nem… Még az kellene, hogy titeket lemondjalak. – intett a nõnek, hogy üljön oda az ölébe. - Ti vagytok számomra a legfontosabb a világon. – döntötte a fejét Rose Sirius vállára. – A papírmunka megvár.
- Akkor jöttök, vagy nem? – toporgott az ajtóban Harry. Még a végén akkora sor lesz, hogy be sem érünk majd még este sem!
A két felnõtt felállt, majd szépen lassan szedelõzködtek, míg végül elindultak.
- Biztos, hogy nem fog félni Harry? – kérdezte Rose, miközben az utcán sétálgattak.
- Biztos.
- És ugye szót fogadsz, ha azt mondjuk, hogy ne nyúlj be a rácson, akkor nem fogod azért is azt tenni, mint amit megtiltottunk ugye? – húzta össze a szemöldökét Black.
- Megígérem. – mosolyodott el Harry.
- Nono, akkor nem megyünk el a jövõ héten a Quiddicsmeccsre kisöreg. – Harry megrémült.
- Nem? – kérdezte szinte macskavékony hangon.
- De nem ám, ha rossz leszel…
- Ok, jó leszek, csak menjünk el…
Hamar odaértek, ahova indultak. Egy hatalmas kapu elõtt álltak, amire az volt kiírva, hogy „ Danagen Bestiakertje” A kapu két tartóoszlopát mindenféle kevert állatok díszítették, mint például a macskaló, aminek a feje macska, de a többi testrésze ló, vagy mint a Farke, aminek az elsõ testrésze farkas, a másik szöcske lenne, csak szõrösen, és érdekes, le nem írható lábakkal.
- Na, meg is érkeztünk. – csapta össze a kezét Sirius. – Akkor menjünk is be.

Folyt. Köv.