-Nem úgy van, hogy a vámpírok többsége kegyetlen? Te miért mentenél meg, miért pazarolnád az idődet egy emberre?- kérdeztem értetlenkedve.
-Ésszerű kérdés. Nem mindannyiunk kegyetlen. A vámpírok közt is vannak jó szándékúak, és rosszindulatúak. Úgy gondolom, ha van valaki, akiért tehetek valamit, segíthetek rajta, akkor megteszem.
-És miért nem látszanak a szemfogaid?
-Csak akarnom kell, és nem látszanak.
-És mit értünk az alatt, hogy gonosz egy vámpír?
-Azt, hogy az emberi gyarlóságok mellett, mint például: gyűlölködés, hamisság, csalás, és egyebek, az áldozatukat megölik. Ha az összes vérét kiszívják.
-Bővebben?
-szükségünk van emberi élelemre is. Vérből viszont elég pár korty, hogy erőnk teljében legyünk. A gonosz társaink élvezik, ha a harapásukkal, vagy egyéb módon ölhetnek, hisz ők az embert csak tápláléknak tekintik. Elfelejtik, hogy valaha ők is emberek voltak.
-Állatvért is ihattok?
-Persze. Az is életben tart minket, de az embervér jobb táplálék.
-És te öltél már embert?- kérdeztem félősen, mert olyan érzésem volt, gyengepontjára tapintottam.
-Egyszer. Ifjú koromban. Nagyon megbántam.- mondta szomorúan, szégyenkezve, de legalább őszinte volt.
-Mennyi időm van átgondolni a dolgot?
-Még ma választ kéne kapjak.- válaszolta.- biztos fáradt vagy. Most pihenj egy kicsit, hajnalban, mikor még sötét van felkeltelek.- mondta, és kiment. Most jobban szemügyre tudtam venni a szobát. Kicsi volt, de barátságos. Befészkeltem magam az ágyba, hisz már jóval elmúlt éjfél, és gyorsan elaludtam.