Hírek : Megerőszakolták Villét? |
Megerőszakolták Villét?
Ville Valo elég jó arcot vágott ahhoz a túl sok alkoholt fogyasztók körében bizonyára mindennapos incideshez, hogy tudniillik lehetséges, hogy megerőszakolták múlt októberben (amikor egyben ki is rabolták).
Tanulság? Ne igyunk idegenekkel, ne igyunk sokat idegenekkel, ne igyunk idegenekkel akiknél még ráadásul veszélyes drogok is vannak, vagy egyszerűen, ne igyunk egyáltalán? Ville ez utóbbi következtetést tette magáévá, és még frissen az eset után megfogadta, hogy ő bizony absztinens lesz mostantól fogva, Isten bizony.
Azóta, jobban visszaemlékezve az este eseményeire, már azt sem zárja ki, hogy újdonsült ’barátai’ meg is erőszakolták. „Akkoriban éppen borzalmasan szenvedtem az aranyértől – ez gyakran előfordul turnékon – szóval nem irigylem az illetőt, aki esetlegesen eljátszadozott velem.”
A H.I.M. frontembere nem csak az alkoholtól fél már, hanem a rajongólányoktól is, akik elmondása szerint sokkolják őt a rámenősségükkel.
„Bármilyen furcsa, vannak emberek akik azt gondolják, hogy csak úgy lefeküdhetnek velünk. Néha azt gondoljuk a bandában, hogy jobb lenne, ha mindannyian melegek lennénk, mert mi is lenne királyabb, mint színpadra állni miután jól leizéltük egymást? Maga lenne a boldogság. Csak az a baj, hogy a szőröstökű partner nem az ideálom.”
|